Lajos embereinek menniük kell

BAKA F. ZOLTÁN, CSEKE HAJNALKA
2015-05-07 06:55
Még ebben az évben minden, a Fideszhez korábban közel álló üzletember köreihez tartozó, irányító poszton lévő hivatalnoktól, cégvezetőtől megválik Orbán Viktor. Ha ez még nincs is kimondva, de az államigazgatásban dolgozók szerint benne van a levegőben a személycsere. „Teljesen gajra ment Simicska és Orbán barátsága, innen végképp nincs visszaút, Lajos embereinek menniük kell" - hallottuk bennfentesektől.
Ha így lesz, akkor egy sor fontos állami hivatal, illetve cég élén várható még az idén változás. Úgy tudni, ez állandó beszédtéma már az érintettek alá tartozó munkahelyeken. Vida Ildikóval kapcsolatban egy ideje emlegetik, hogy előbb-utóbb távoznia kell a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) éléről. Volt olyan forrásunk, aki ezt részben azzal hozta összefüggésbe, hogy közismerten rossz a viszony Vida s a NAV feletti felügyeletet gyakorló Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter között. Máshol viszont azt hallottuk, hogy ilyesmiről szó sincs, Varga kollegiális kapcsolatban áll Vidával, amit rossz viszonyként semmiképpen sem lehet leírni. Varga is, Vida is kun vér, nem bratyiznak, távolságtartó személyiség mind a kettő.

Ráadásul, ha mennie is kell a NAV elnökének, azt nem a nemzetgazdasági tárca vezetője fogja kimondani. Az adóhatóság vezetője feletti munkáltatói jogokat ugyan a szaktárca vezetője gyakorolja, ...

A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2015/19 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!