Kirúgja Simicska embereit Orbán Viktor

válassz
2015-05-07 14:12
A Figyelő információi szerint még az idén minden, Simicska Lajoshoz köthető állami vezetőtől megválik Orbán Viktor. Ha ez még nincs is kimondva, de az államigazgatásban dolgozók szerint benne van a levegőben a személycsere. „Teljesen gallyra ment Simicska és Orbán barátsága, innen végképp nincs visszaút, Lajos embereinek menniük kell" - hallottuk bennfentesektől.
Ha így lesz, akkor egy sor fontos állami hivatal illetve cég élén várható még ebben az évben változás. Úgy tudni, ez állandó beszédtéma már az érintettek alá tartozó munkahelyeken. Vida Ildikóval kapcsolatban egy ideje emlegetik, hogy előbb-utóbb távoznia kell a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

De miért tenné meg most, ha például az amerikai vízumbotrányt sem tartotta elég erősnek ahhoz, hogy elmozdítsa Vidát? Hát azért - hangzik a válasz - mert az amerikai sztori az ő olvasatában a magyar függetlenségi háború egy epizódja volt. Most viszont tény, hogy Vida a volt barát, az azóta ellenséggé vált Simicska embere (együtt dolgoztak az üzletember érdekeltségeiben), már elég indok az eltávolításához. S nem csak neki kell majd mennie. A tűzhöz közel álló nyilatkozóink úgy vélekednek, hogy most már a teljes Simicska-körnek van oka féltenie az állását. Nevesítve például Baji Csabának, aki a Magyar Villamos Műveket igazgatja, vagy Dávid Ilonának, aki pedig elismerten jó munkát végez a MÁV-nál. Csakhogy a szakmai rátermettség ez esetben nem elég, a bizalom elvesztéséről van szó.

Olyan híresztelések is lábra kaptak, hogy a személyi változtatásokat bizonyos szervezeti átalakításokkal összekötve hajtaná végre a kormányfő. Ez érinthetné a Nemzetgazdasági Minisztérium egyes államtitkárságait is, ám úgy tudjuk, a tárcánál ilyesmi jelenleg nincs előkészületben. Ez azonban nem zárja ki, hogy a későbbiekben, egy kormányátalakítással összhangban ne történhetne meg egyes területek újragondolása. Ha lesz ilyen, az állítólag elsősorban az NGM háttérintézményeit érintheti