Szigorítja az online biztosításkötést az MNB

válassz
2015-05-10 11:01
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója szerint az idei kgfb-kampányban már látszani fog a jegybank új, a biztosítási elektronikus felületekre vonatkozó ajánlásának hatása. Nagy Koppány elmondta: a 43 pontból álló, szeptembertől minden biztosításra alkalmazandó ajánlást az MNB honlapján is közzétették.

Nagy Koppány a jegybank hét közben tartott háttérbeszélgetésén azt mondta: az MNB azt szeretné az ajánlásokkal elérni, hogy az ügyfelek a valós igényeikhez igazodó biztosítási szerződéseket kössenek. Az igazgató az ajánlások kiadását indokolva jelezte, hogy a leendő ügyfelek 56 százaléka már az interneten hasonlítja össze az ajánlatokat, és 39 százalékuk vásárol terméket az internet segítségével. A biztosítási területen belül a top 5 online alkusz közvetíti a kgfb-szerződések 54 százalékát, s a biztosítások értékesítésének 32 százaléka köthető ezekhez az alkuszokhoz - tette hozzá.


Az online közvetítők már több mint tíz éve jelen vannak a piacon, a jelenlegi jogszabályi környezet meghatározza a közvetítés kereteit, ugyanakkor voltak problémák abból adódóan, hogy egyes szabályokat miként lehet betartani az online felületen.


A biztosítások megkötésekor nem csak az ár, hanem a minőség is fontos. Ezért az ajánlások között azt is rögzítették, hogy az oldalak ne csak az árat, hanem a szolgáltatásokat is hasonlítsák össze - mondta Nagy Koppány.

MTI