2003-ban az Egyesült Államok és a NATO erői megszállták Afganisztánt, és megdöntötték az Irakot vezető Szaddam Husszein hatalmát. Az iráni vezetés gyorsan reagált, és mindent bevetett a konfliktus elkerüléséért, leállította atomprogramját, és meghátrált a regionális kérdésekben is, így felhagyott a Hamasz és a Hezbollah támogatásával. Utólag azonban már kijelenthető, hogy az iráni vezetés félelme alaptalannak bizonyult, George W. Bush háborúinak hála Irán domináns szerephez jutott Irakban. A régió erőviszonyainak átrendeződése is Iránnak kedvez. Líbiában, Palesztinában és Szíriában is felülkerekedtek az iráni érdekeltségű csoportok a Szaúd-Arábia támogatta milíciákon, miközben Jemenben a hatalom még mindig az Irán támogatta Houthi vezetés kezében van, a folyamatos szaúd-arábiai légicsapások ellenére.


Az Iránnal való több mint egy éve tartó tárgyalások eredményeként született meg az iráni atomprogramot érintő új keretszerződés, ami tovább fokozza a stratégiai káoszt a régióban. A szerződés ugyan lassítja az atomfegyver kifejlesztését, de nem emel semmiféle gátat Irán regionális nagyhatalmi ambíciói előtt, ezzel világos üzenet küldve Irán ellenfeleinek: „védjék meg maguk a saját érdekeiket, ahelyett hogy ezt az Egyesült Államoktól várnák el".


A régió országai pontosan ezt is teszik. Egyiptom és Szaúd-Arábia közös haderőt állít fel a cél érdekében, valamint óvatos közeledés indult meg az új keretszerződés legnagyobb áldozata, Izrael felé, a biztonsági kapcsolatok fejlesztéséért. Törökország is a stratégiájának újratervezésére kényszerült, amit jól tükröz a török miniszterelnök Recep Tayyip Erdoğan hozzáállásának megváltozása, aki tavaly még Iránt „második otthonaként" emlegette, ma pedig már azzal vádolja, hogy „regionális hatalomra tör". Az új keretszerződést legjobban ellenző Benjamin Netanjáhú izraeli miniszterelnök, aki holokauszt metaforáival sokkolja a sajtót, és mindent megtesz az iráni atomprogram ellehetetlenítéséért.

Benjamin Netanjáhú

Azonban Netanjáhú alapjaiban értelmezi félre a kihívást, amit Irán jelent. A valóságban a kulcskérdés sohasem az volt, hogy mikorra fejleszti ki Irán atomfegyvert, hanem hogy miként lehet integrálni Iránt a régióba, és hogyan lehet megteremteni a stabilitást a Közel-Keleten, aminek a létrejöttéhez az Egyesült Államoknak túl kell tekintenie a keretszerződésen, és az összes érintettel egy kollektív biztonsági rendszert kell létrehoznia, első lépésként pedig vissza kell szereznie a régióban lévő szövetségesei bizalmát.