A kubai elnök, Raul Castro meglátogatta Ferenc Pápát

válassz
2015-05-10 15:45
A kubai elnököt, Raul Castrót fogadta Ferenc Pápa, aki közbenjárt a Kuba és az Egyesült Államok között legutóbb született megállapodás érdekében.
Az Egyesült Államok a kubai forradalom után megtiltotta a Kubával folyatott kereskedelmet, és a korlátozásokat csak a tavalyi évben kezdte feloldani.

„Megköszöntem a Pápának, amit tett" mondta Castro, és hozzátette: „a jövőben is imádkozni fogok és újra az Egyházhoz fordulok, ha a Pápa a továbbiakban is ezt az irányvonalat követi."

A kommunista vezető Moszkvából hazatérőben, utazását megszakítva állt meg Rómában. Az orosz fővárosban a második világháborús győzelem tiszteletére tartott parádén vett részt.

A Katolikus Egyház az 1959-es forradalom óta tart fenn kapcsolatokat Havannával.
A Pápa ez év szeptemberében, az Egyesült Államokba tartó útján meg fogja látogatni Kubát.

Az első pápa, aki egy kubai vezetőt fogadott, II. János Pál volt, amikor Fidel Castro 1996-ban a Vatikánba látogatott.

Castro elnök, Fidel testvéröccse, utoljára 1997-ben járt Rómában, akkor mint védelmi miniszter. Abban az időben ő készítette elő II. János Pál következő évi, történelmi látogatását Havannába.

A Katolikus Egyház egy sor titkos megbeszélést szervezett, hogy segédkezzen az Egyesült Államok és Kuba közötti megállapodás létrejöttében.

A tárgyalásokba közvetlenül bevonták Ferenc Pápát is.

A 78 éves egyházfő a harmadik Pápa lesz, aki Kubába utazik. Elődei közül II. János Pál 1998-ban, XVI. Benedict pedig 2012-ben járt a szigetországban.

http://www.bbc.com/news/world-europe-32679290