Az euró atyjaként szokták emlegetni, ugyanis a 90-es években az Európai Monetáris Intézetnél, amely az Európai Központi Bank elődjének tekinthető, ő felelt a közös pénz bevezetésének előkészítéséért. Hirtelen felindulásból mondhatnánk persze, szégyen, hogy az euró atyjának szülőhazájában még nem vezették be a közös fizetőeszközt. Az uniós csatlakozás után az aktuális politikusok szinte mantraként ismételgették, hogy milyen jó lesz majd, ha nekünk is lesz eurónk. Az áhított EU-csatlakozás után az eurózóna-tagság az ígéret földjének tűnt.
Voltak azonban óvatos hangok is. Egy felzárkózó ország inflációja általában magasabb, mint a fejletteké, hiszen a felzárkózás lényege a gyorsabb gazdasági növekedés és az ebből fakadó tempósabb áremelkedés. Az önálló monetáris politika, az árfolyam- és a kamatszint meghatározása képes lehet kezelni a felzárkózásból s a világgazdaság változásaiból adódó sokkokat.
El lehet játszani a gondolattal, mi lenne, ha már bevezettük volna a közös pénzt. Meglepő volt, hogy a szerkesztőségben erről beszélgetve mennyire eltértek a vélemények. Volt, aki azt az álláspontot képviselte, egy magyar euróval már rég ott tartanánk, mint a görögök. Elcsalt államháztartási kimutatásokkal való belépés, az egekbe szökő államháztartási hiány. A magyar politikai elit teljes képtelensége arra, hogy leépítse az állam túlterjeszkedő hatalmát. Ideig-óráig ugyan felvillannak a decentralizációs, a GDP-arányos állam...
A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2015/20 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!