Mit gondolnak a románok a hazafiságról ?

válassz
2015-05-15 10:42
A románok bíznak az EU-ban és az Egyesült Államokban. Lehetségesnek tartanak egy súlyos összetűzést Oroszországgal.
Tízből hét román úgy gondolja, hogy honfitársai a kommunista időkben jobban kimutatták hazafiságukat, állapítja meg a CSCI legutóbbi tanulmánya. A 45 év feletti, vidéki környezetben élő román nemzetiségűek a kutatók szerint még nagyobb arányban osztják ezt a véleményt.

Négyből három román a környezetvédelem gondolatát összeköti a hazaszeretet kérdésével, különösen, politikai nézeteiktől függetlenül, a férfiak és a nyugdíjasok.
A megkérdezetek több, mint 70 százaléka egyetért azzal, hogy az országot sértő, hazafiatlan események ellen fel kell lépni.

A felmérés szerint az állampolgárok véleménye visszaigazolja Románia Nyugat-barát irányvételét is: a megkérdezettek 69 százaléka bízik az Európai Unióban, 62 százalékuk az Egyesült Államokban és csak 10 százalékuk Oroszországban. Az értelmiségiek körében kisebb a Nyugat iránti bizalom szintje, mint az alacsonyabban képzettek és az idősek csoportjaiban.

A válaszadók több, mint 70 százaléka erőteljesen ellenzi a magyar autonómiára vonatkozó elképzelést.

A megkeresettek 40 százaléka véli úgy, hogy nagy a valószínűsége egy Oroszországgal szembeni összecsapásnak, 25 százalék szerint ez lehetséges. Hasonló arányban vélik úgy, hogy ilyesmi nem fog megtörténni. A megkérdezettek közel három negyede bízik az Egyesült Államok támogatásában. A férfiak inkább bíznak a konfliktus elkerülhetőségében, mint a nők.

A legtöbb román, mintegy 45 százalék, úgy véli, hogy Románia év Moldova egyesülése azt követően fog megtörténni, amikor Moldova csatlakozik az EU- hoz. Ugyanakkor 30 százalék azt hiszi, hogy a két esemény nem függ össze egymással.

A felmérést február 16 és 24 között, 1,000 fős mintán készítették el.

http://www.romania-insider.com/?utm_source