Az egybe írt vakvarjú azonban se nem vak, se nem varjú. A vakvarjút azért nevezték vaknak, mert amikor a név gazdája, a gémfélék családjába tartozó bakcsó az esti szürkületben vadászni indult, akkor ezt hangos „kvak-vak" kiáltásokkal tette közhírré.
Így lett a bakcsóból kvakvarjú és vakvarjú. A Vakvarjú étterem azonban, a logója és varjúpoénjai ellenére sem egy látássérült varjúról vagy kvakogó bakcsóról kapta nevét, hanem a kenyérlángos tucatnyi tésztaelnevezésének (vakarcs, vakaró, vakarú, vakvarjú etc.) egyikéről. Mint a Gulyás László üzletvezető és Tóth Balázs konyhafőnök nevével jegyzett étlapon is áll, a vakvarjú „ropogós szélű kemencés lángos, középen gazdag feltéttel, ismerős ízekkel". Ebből vezetődik aztán le az egész Vakvarjú-filozófia, mely
„a lelke legmélyén hagyományos, magyaros, otthonos. Körül pedig ropogós, friss, sok-sok újító szemlélettel." Szép gondolat, de vajon megvalósul-e?
A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2015/22 számában.