A 2016. évi költségvetés tervezete alapján az egészségügy jövőre sem számíthat az életbevágó és az ellátások fedezetét hozó finanszírozási előrelépésre. Ez kritikus helyzethez vezet - veszélyes a társadalomra, annak békéjére, és a gazdaság növekedésére is.
A demográfiai helyzet a források gyors növelését igényli. Bár a természetes fogyás nő, a Ratkó-korszak gyermekei idősebbekké, betegebbekké, egyre inkább ellátásra szorulókká válnak. A nyugdíjasok számának gyors növekedésével kevesebben fizetnek járulékot, a szakápolói és szakorvosi létszám hirtelen csökkenése pedig elviselhetetlenné teheti az ellátási gondokat. Ez csak tudatos képzési programmal mérsékelhető, amihez a hosszú képzési idők miatt most van szükség erőforrásokra. Nő a szülési kedv is, ami ugyancsak növeli az ellátásra szorulók számát, hiszen a születés körüli időszak is igencsak rizikós. A gazdasági növekedés fenntartásának egyre inkább gátja lehet a romló egészségügyi közellátás. A betegek romló vagy késedelmes ellátása a munkaerőpiacról való kiesésükön túl a szociális, a nyugdíj- és a táppénzrendszert is terheli. A forráshiány miatt vergődő egészségügy negatív hatással van az egészségpiaci beruházásokra, a háttériparra és a szolgáltatásokra egyaránt.
Elegendő erőforrás hiányában ma már illúziónak tűnik, hogy biztosítani tudjuk a korszerű gyógyításhoz szükséges eszközöket és anyagokat az európainál betegebb magyar társadalomnak. Ezeket ugyanis a világpiacról kell(ene) beszereznünk, ugyanannyiért, mint a sokszoros forrással rendelkező (jóval magasabb GDP-jük jóval magasabb arányát egészségügyre fordító) európai országok. Éles szabadpiaci verseny van az egészségügyi munkaerőért is, amiből nagy a hiány, és éppen ezért a kereslet is a fejlett országokban. Elegendő forrás nélkül ebben a versenyben sem tudunk sikeresek lenni, megkerülhetetlenné és sürgetővé vált a vonzó életpályamodell megalkotása. Az ellátás színvonalának tartására tett kísérletek az önköltség alatti központi finanszírozás következményeként a szolgáltatók eladósodottságához vezettek. Ez minden sokprofilú kórházban jelen van, a lejárt adósság a költségvetési előirányzatokhoz viszonyítva átlagosan 14%. A kórházankénti különbségek okai finanszírozási egyenetlenségek, infrastrukturális különbségek, speciális ellátási érdekek, valamint a menedzsmentek közti különbségek. Az elmúlt években célzott intézkedések sem tudtak érdemi változást hozni a folyamatban, ami ugyancsak rendszerszerű hibára utal. A kórházrendszer adóssága 2015 első felére azért vált kritikussá, mert az előző években mind a dologi költségek finanszírozására, mind az adósság utólagos rendezésére kevés pénz jutott. A fedezetlen kötelezettségvállalás ezért általános. Ha a kórházigazgatók jogi felelősségre vonása ezért megtörténne, az a rendszer teljes összeomlásához vezetne: nem lenne gyógyszer-, kötszer- és egyszer használatos eszköz-, élelmiszer-, vagy takarítószer-megrendelés.

Módszeres és tervezett forrásbevonásra van szükség! A gazdaság élénkülése mellett most jött el az idő, hogy a kritikus és reménytelenné váló helyzetben az egészségügyi közfinanszírozás legalább az európai átlagértékre emelkedjen a GDP arányában, ami kb. 2% plusz ráfordítást jelent. Célzott és racionális egészségpolitikai programmal ennek ésszerű hasznosulása biztosítható. A folyamat elkezdése nem halogatható tovább, és legalább 120 milliárd forinttal kell növelni az egészségügy 2016-os költségvetését. Ebből a legsürgősebb kárenyhítési lépések megtehetők lennének: az amortizáció pótlása, a szolgáltatói dologi költségek finanszírozása és a béremelés.