Idén májusban demonstrációk kezdődtek a 2006 óta hatalmon lévő Nikola Gruevszki miniszterelnök és jobboldali-nacionalista kormánya ellen, amely egyszerre hangoztatja Nyugat-barát, européer ambícióit és támogatja az Oroszországból induló „Kék Áramlat" gázvezeték tervét. A miniszterelnök körül azonban, aki 2014-ben negyedik ciklusát kezdte meg, az elmúlt fél évben számos botrány robbant ki, melyek a megvesztegetésekkel és a korrupcióval kapcsolatos ügyeken túl magánszemélyek titkosszolgálati lehallgatásáig terjednek. A tüntetések azután kezdődtek meg, hogy az ellenzéki szociáldemokrata párt vezetője, Zoran Zaev a miniszterelnök gyanús ügyleteit leleplező, titkos hangfelvételeket tett közzé és gyilkosságban való bűnrészességgel vádolta Gruevszkit. A zavargásokká fajuló eseményekben negyvenen megsérültek - köztük 38 rendőr. Zaev, miután aktívan részt vett a botrány kirobbantásában, az ukrán helyzet megismétlődésétől tartva az Európai Unió és a többi ország segítségét kérte.
A kumanovói vérontás
Ha ez nem lenne elég, május 9-én, a szerb-koszovói-macedón határhoz közel eső kisvárosban, Kumanovóban összecsapások kezdődtek, mely során a macedón biztonsági erők körbezárták a város egy részét. A napokig tartó szórványos tűzharcban - melyben a rendőrökre automata fegyverekkel és kézigránátokkal támadtak - több fegyveres életét vesztette és legalább harmincan megsebesültek. A macedón hatóságok szerint a támadók a koszovói háborúban is oroszlánrészt vállaló Koszovói Felszabadítási Hadsereghez (UÇK) köthető „terroristák" voltak. Az akciót megelőzően, áprilisban negyven UÇK-jelvényt viselő koszovói albán fegyveres elfoglalt egy rendőrőrsöt Gosnicében, ahol a macedóniai albán állam kikiáltását követelték. Ez sokak számára újra előidézte a térség stabilitását és békéjét fenyegető Nagy-Albánia koncepcióját.
A macedón félelmek nem alaptalanok, ugyanis a nagyszámú albán kisebbség (hivatalos adatok szerint a lakosság 26 százaléka, miközben a 2,1 milliós Macedónia lakossága alig több, mint a szomszédos, szinte „tisztán" albán Koszovóé) egy radikális csoportja, az albán Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ONA) és a macedónok között 2001-ben etnikai polgárháború robbant ki. Akkor az ohridi keretegyezmény és az azt kiegészítő „decentralizációs törvények" széles körű nyelvi és kisebbségi autonómiákkal kezelték a helyzetet, ez idáig sikeresen. Bár a hivatalosan deklarált cél egy békés multikulturális állam megteremtése volt, az államalkotó nemzet és az albánok viszonya továbbra is feszült maradt: közvetve ugyanis a vallási, nyelvi, a történelmi és kulturális különbségek, a kölcsönös felsőbbrendűség-érzés, valamint az eltérő demográfiai profil okozta frusztráció is vezethetett az eseményekhez. Más vélemények szerint Nagy-Albánia megvalósulásának nincs valós esélye, illetve az albán kisebbségnek sem lehetett érdeke a békés multikulturális együttélés mintavárosaként jellemzett Kumanovo szétzilálása. Az akció szerintük a térségben szórványosan jelen lévő radikális iszlamista alvósejtekhez köthető, és a közel-keleti eseményekkel hozható összefüggésbe. Ezt alátámasztja az is, hogy Albánia és Koszovó a térség legatlantistább államai közé tartozik, ezért nem valószínű, hogy a környező szláv népek által rettegett Nagy-Albánia eszméje megvalósulna a közeljövőben - amit a balkáni status quo melletti határozott nyugati elköteleződés amúgy sem tesz lehetővé. Ennek ellenére a Macedónia és Koszovó közötti konfliktus veszélybe sodorhatja a törékeny szerb-albán megbékélési folyamatot és a térség stabilitását.
Regionális és nemzetközi hatások
Tekintve Kumanovo közelségét a szerb határhoz, valamint a szerb kisebbség esetleges érintettségét, Belgrád megnövelte határ menti biztonsági erői számát, továbbá terrorelhárító egységeket vezényelt a térségbe. Alekszandar Vucsics miniszterelnök pedig már az akciót követő délután összehívta a biztonsági szolgálatokat irányító hatóság rendkívüli ülését. Hozzátette továbbá, hogy kész macedón menekülteket fogadni, amennyiben erre szükség lesz. Bulgária szintén nehézfegyverzettel felszerelt katonai alakulatokat rendelt a közeli határszakaszához.
Ennél is fontosabb a nemzetközi politika szempontjából, hogy a Balkán-félsziget a Földközi- és a Fekete-tenger metszéspontjában fekszik, mely stratégiai jelentőségénél fogva már régóta a nagyhatalmi rivalizálás színterének számít. Ennek kapcsán megemlíthető, hogy egyesek gyanakvással szemlélik a szűnni nem akaró szkopjei tüntetéseket, amit - a kumanovói összecsapásokkal összekötve - a kormány megdöntésére irányuló - és egy „színes forradalmat" kirobbantani akaró - összeesküvés részének állítanak be. A feltételezett párhuzamban Zaev hozzávetőlegesen a jelenlegi ukrán államfőnek, Petro Porosenkónak feleltethető meg, és az őt támogató erők célja természetesen a Gruevszki-kormány megdöntése, amely a határozottabb euro-atlanti orientáció irányába mozdítaná a kicsi, de geostratégiai szempontból annál fontosabb országot. Ennek kapcsán fontos megjegyezni, hogy Macedónia EU-tagállammá válása a közeljövőben nem valószínű, ugyanis Görögország a fennálló névvita miatt rendre megvétózza a bizottság ajánlását a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. Megemlíthető végül, hogy Törökország NATO tagként komoly szerepet játszik a regionális konfliktusok kezelésében és számukra a „Török Áramlat" megépülése komoly előnyökkel járna, így az ország közvetlenül érintett a macedón válság kapcsán is.
A macedón belpolitikai válság gazdasági háttere és a lehetséges kilátások
A kialakult válságnak fontos gazdasági dimenziója is van, mely közvetlenül kapcsolódik az Oroszország és Európa közötti energetikai versenyhez. Bár az európai energiaellátás diverzifikációját akadályozó Déli Áramlat terve Bulgária kilépésével meghiúsult, kvázi utódja, a Szerbiába - és később akár Magyarországra is - gázt juttató Török Áramlat elkerülhetetlenül érintené Macedóniát is. Oroszország egyébként is történeti érdekszférájaként tekint a Balkán-félszigetre, szoros kulturális és politikai kapcsolatokat ápol a térségben többek között Szerbiával és Görögországgal is. Ennek kapcsán fontos megjegyezni, hogy - a riválisnak számító - NATO és EU tagállamok békefenntartói erői Koszovóban állomásoznak, melyek segélyekkel támogatják a gazdasági fejlődést a régió számos államában, beleértve a hagyományosan ruszofil beállítottságú Szerbiát és Bulgáriát.
Macedóniában egy erős és stabil kormányra lenne szükség, bár ez a térségben általában nem jellemző. A régió országai közül Bulgáriában az utolsó stabil kormány 2013-as lemondását követően számos kormányváltás történt. Nem jobb a helyzet Bosznia-Hercegovinában sem, ahol többek között 2014-ben utcai harcokkal járó korrupcióellenes tüntetések zajlottak, hasonló instabilitást teremtve, Koszovóban pedig a tavalyi féléves belpolitikai válság blokkolta az állam működését. Összességében tehát miközben a nagyhatalmi szembenállás a gazdasági befolyásszerzésen, a védelmi együttműködésen és a különböző politikai erők támogatásán keresztül jelentkezik, a macedóniai és a többi balkáni konfliktus miatt ismét feszült a helyzet alakult ki a régióban. Az hogy, vajon Macedónia lesz-e a szikra egy újabb balkáni robbanáshoz, csak a helyzet higgadt kezelésén múlik.