Ponta nem mond le

válassz
2015-06-07 13:17
Victor Ponta román miniszterelnök sajtótájékoztatón is megerősítette vasárnap, hogy nem mond le hivataláról, továbbra is élvezi a koalíció támogatását, az ellene kezdeményezett bűnvádi eljárást pedig politikai indíttatásúnak minősítette.
A hétvégén Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei szervezetei és a PSD koalíciós partnerei is támogatásukról biztosították Pontát, aki ellen pénteken okirat-hamisítás, pénzmosás, adócsalásban való bűnsegédlet és összeférhetetlenség gyanújával kezdeményezett bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes, akinek a pártja, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) a mérleg nyelvét képezi a parlamentben, szombaton azt mondta: Romániának nincs szüksége a kormány menesztésével járó politikai válságra, ezért ha bizalmi voksra kerül a sor, az UNPR a Ponta-kormány tisztségben maradását támogatja.

Vasárnap Victor Ponta koalíciós tanácskozást hívott össze, majd a PSD-t támogató kisebb pártok vezetőinek jelenlétében sajtóértekezleten erősítette meg - korábban csak Facebook-bejegyzésben közölt - elhatározását, miszerint nem tesz eleget Klaus Iohannis államfő felszólításának és nem mond le a miniszterelnöki tisztségről.

Úgy vélte: a DNA ügyészét a politikai közhangulat befolyásolta abban, hogy eljárást indítson ellene, amelynek egyedüli célja szerinte a kormány megbuktatása, mert egyébként az ellene felhozott vádpontokat jogilag megalapozatlanoknak tartja.

Ponta ártatlanságát hangoztatva kifejtette: a kormányt csak választásokon, vagy az ellenzék bizalmatlansági indítványának megszavazásával lehet leváltani, de ha ezt egy ügyész tenné meg, az "államcsíny" volna.

A jobbközép ellenzék fő erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a párt éléről tavaly államfővé választott Iohannis szerint Románia "lehetetlen helyzetbe került" azáltal, hogy miniszterelnöke ellen bűnvádi eljárás folyik, a PNL ezért a kormány távozását és előrehozott választások kiírását sürgeti.

Ponta erre a felvetésre úgy reagált, hogy éppen a kormány leváltása és a (jövő ősszel esedékes) választások előrehozása okozna politikai válságot, ezért - bár számára "a legegyszerűbb megoldás a lemondás lenne" - tovább akar dolgozni a kormányprogram életbe ültetésén.

A román miniszterelnököt pénteken gyanúsítottként idézte be a vádhatóság a korrupcióval gyanúsított Dan Sova szociáldemokrata szenátor - Ponta volt kampányfőnöke - ügyében, akivel 2007-2008-ban ügyvédként üzleti kapcsolatban állt. A DNA azzal gyanúsítja Pontát, hogy ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel Sova ügyvédi irodájától havi 2-3000 eurós honoráriumot, majd a felvett összeg igazolásaképpen más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva hamisított beszámolókat. A vádhatóság szerint Ponta miniszterelnökként az összeférhetetlenségi szabályokat is megsértette, amikor volt megbízóját, Sovát különböző miniszteri tisztségekbe jelölte.
MTI