Hajléktalanszállást nyit a Vatikán

válassz
2015-06-07 17:05
Ferenc pápa kérésére szállást alakítanak ki a hajléktalanok befogadására a Szent Péter tér közelében - jelentette be Konrad Krajewski érsek, pápai főalamizsnás vasárnap.
A hajléktalanokat befogadó szállás épülete a Szent Péter tér és az Angyalvár közötti sugárútról nyíló egyik mellékutcában található a Szentlélekről elnevezett római kórház mögött.

Konrad Krajewski elmondta, hogy az épület helyreállítása folyamatban van és hamarosan megnyitják. Kezdetben egyszerre harminc embernek tudnak majd benne szállást biztosítani.

Ez lesz a második menhely a Vatikán közvetlen közelében. Az elsőt II. János Pál nyitotta meg a Vatikánt övező városfal szomszédságában még 1988-ban és Kalkuttai Teréz Anya szerzetesnővérei tartják fenn. Ebben naponta több mint 100 embert tudnak ellátni és 70 nőnek éjszakai szállást biztosítani.

Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta segíti a római hajléktalanokat. Idén a Szent Péter tér oldalában zuhanyzókat állítottak fel és ingyenes borbély- és fodrászszolgáltatást is biztosítanak számukra. Krajewski érsek, pápai főalamizsnás anyagi segítséggel, ingyenes telefonkártyákkal, tömegközlekedési menetjegyekkel, hálózsákokkal segíti a Róma utcáin élőket. Idén először a Vatikáni Múzeumban a turisták által elhagyott több száz esernyőt is a hajléktalanok kapták meg. Ferenc pápa a Vatikán történetében először karácsonykor és húsvét után is jótékony célú tombolát rendezett, amelynek bevételét a rászorulókra fordította. Márciusban 150 római hajléktan látogathatta meg ingyen a Vatikáni Múzeumot és a Sixtus-kápolnában Ferenc pápa várta őket, májusban pedig vatikáni koncertet rendeztek a római szegényekért.

Ferenc pápa vasárnap délben mondott beszédében úgy fogalmazott, hogy a keresztény nem maradhat közömbös azokkal szemben, akiknek nem adatik meg a mindennapi kenyerük. Az egyházfő egyre súlyosabbnak nevezte az éhezés problémáját és befogadóbb és szolidárisabb társadalmat sürgetett.
MTI