Csigolyatörést szenvedhetett a Gripen-pilóta

válassz
2015-06-11 10:28
Nagyjából 20 G-s erősségű, vagyis a testsúly húszszorosának megfelelő ütés éri a pilótát katapultáláskor - mondta Murguly Gusztáv nyugalmazott vadászpilóta az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.
A Magyar Honvédség JAS-39 Gripen típusú vadászrepülőgépének pilótája szerda délelőtt kiképzési repülésre szállt fel. Nem sokkal később "deklarált vészhelyzetet" jelentett, mivel többszöri próbálkozásra sem sikerült behúznia a gép orrfutóját. A műszaki hibát nem tudták elhárítani, így a pilóta úgy döntött, hogy az üzemanyag kifogyásáig a levegőben tartja a gépet, majd úgynevezett hasraszállást hajt végre a kecskeméti kifutópályán. Mivel a gép balra kitört a betonon, a pilóta a protokollnak megfelelően katapultált.

Murguly Gusztáv a baleset kapcsán elmondta: a pilóta dönthetett volna úgy is, hogy már a levegőben katapultál, a kecskeméti repülőtérnél van is erre a célra egy úgynevezett katapultálási zóna. Kérdésre válaszolva hozzátette: ez esetben a repülőgép is "biztonságos", vagyis nem lakott területre zuhan le.

Meglett volna az esélye annak, hogy a gép "bebucskázik", esetleg kitörik a másik kerék is - mondta a nyugalmazott vadászpilóta, hozzátéve: Kádár Sándor viszont úgy döntött, hogy megpróbálja lehozni a gépet, "szerencséje volt", hogy csak az orrfutóval volt probléma.

A nyugalmazott vadászpilóta az M1 aktuális csatorna műsorában kitért arra is, hogy a pilóták a katapultálást is gyakorolják. Az előírás szerint jellemzően 80 méter körüli magasságban szoktak katapultálni, de a repülőgép olyan katapulttal van felszerelve, amely "nulla nullás, vagyis nulla sebességnél nulla magasságban és biztonságosan lehet katapultálni. Ha a pilóta a katapultálás mellett dönt, akkor fel kell venni a helyes testtartást (egyenes gerinccel ülni, s hátrahajtani a fejet), majd meg kell húzni a kart - fejtette ki Murguly Gusztáv.

Korábban ugyancsak az M1 aktuális csatornán a Magyar Repülő Szövetség repülőbiztonsági szakértője azt mondta: a Magyar Honvédség szerda délelőtt meghibásodott Gripenjének pilótája helyesen döntött, amikor kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált. Siklósi Zoltán volt vadászpilóta kiemelte: a kényszerleszállás végső szakaszában a pilóta már életveszélyben volt, nagyon rövid idő alatt kellett cselekednie.

A szakértő kitért arra is, hogy a mostani esethez hasonló futómű-meghibásodások elég ritkák, de a repülés során a műszaki hiba soha nem zárható ki.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdai közleményben azt írta: a pilóta "példás helytállással megmentette" a magyar légierő vadászrepülőgépét, amikor kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált. Az őrnagyot Budapesten, a Honvédkórházban kezelik, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, állapota stabil.

Az M1 Híradójának információi szerint a pilóta csigolyatörést szenvedett.