RÖVIDHÍR - Magyarország és Egyiptom szorosabb gazdasági együttműködésre törekszik

2015-06-12 13:53
A magyar-egyiptomi gazdasági együttműködésben komoly növekedési lehetőségek vannak, mindkét ország célja a gazdasági kapcsolatok élénkítése - hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára és Naglá al-Ahvani egyiptomi nemzetközi együttműködési miniszter pénteken, a magyar-egyiptomi gazdasági vegyesbizottság ülését követő sajtótájékoztatón.
Magyar Levente elmondta: a magyar kormány kiemelt stratégiai partnerként tekint Egyiptomra, amellyel Magyarországnak több évtizedre visszanyúló kapcsolatai vannak.

Naglá al-Ahvani egyiptomi miniszter ugyancsak hangsúlyozta, megvan a politikai szándék a szoros együttműködésre.

Hozzátette, értékelik, hogy Magyarország mindig Egyiptom mellett állt a nehéz években, és most is támogatja politikai, gazdasági szinten és a terrorizmus elleni harcban.

Az ülésen a két fél áttekintette a kétoldalú együttműködés területeit. Három szándéknyilatkozatot is aláírtak a két ország között a vízgazdálkodás és öntözés, a mezőgazdasági együttműködés és a sport területén.
MTI