Budai Gyula: nagyon komoly károkat okozott az orosz embargó

2015-06-17 09:35
Nagyon komoly károkat szenvedett el a magyar gazdaság az Oroszország által elrendelt uniós embargó miatt, de a kormányzat célja az, hogy a hazai cégek ugrásra készen álljanak az intézkedés feloldásának idejére - mondta az M1 aktuális csatorna műsorában szerda reggel Budai Gyula.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztosa arról beszélt: 2014 utolsó negyedévében 14,5, az idei esztendő első negyedében pedig 52 százalékkal csökkent az Oroszországba irányuló magyar export, a mezőgazdaság vesztesége mintegy 80 millió eurót, azaz 27 milliárd forintot tett ki.

Hozzátette: még csak becsülni tudják azokat a károkat, amelyek az elmaradt beruházásokból erednek. Emlékeztetett arra: az orosz Magnyit áruházlánc Záhony környékére tervezett - elsősorban agrártermékeket igénylő - logisztikai központot.

Budai Gyula arról beszélt: folyamatosan ellenőrzik az orosz hatóságok azokat a cégeket, amelyek korábban jelen voltak náluk, így ezek az embargó feloldása után azonnal visszatérhetnek a piacra, ami számukra lépéselőnyt jelenthet.

A kormány a hazai vállalkozások védelmében folyamatosan felügyelte, hogy ne érhesse dömpingtámadás a hazai piacot, illetve keresett új értékesítési lehetőségeket a Nyugat-Balkánon, a Távol-Keleten és Törökországban, és mindhárom piacon erős exportnövekedést sikerült elérni - mondta a miniszteri biztos.
MTI