HÚZZA AZ EXPORT
Az egyik legnagyobb meglepetés az volt, hogy a belső fogyasztás jóval lassabban bővült, mint ahogy arra számítani lehetett. Ugyanakkor a nettó külső egyenleg lényegesen nagyobb. Ez azt jelenti, hogy a 3,5 százalékos növekedésből 3 százalék az ország külkereskedelmi többletének köszönhető, amely azért meglepő különösen, mert Európa finoman szólva sem díszeleg abban ruhában, amely a gyors és tartós növekedést tudná felmutatni.

Márpedig Magyarország külkereskedelmének körülbelül 80 százaléka az Európai Unióval zajlik. Ilyen mértékű hozzájárulást a nettó kiviteltől utoljára 2009 második negyedévében láthattunk. Akkor azonban sokkal inkább a behozatal drasztikus visszaesése okozta a külkereskedelemi mérleg kiemelkedő javulását. Itt el is érkeztünk egy ponthoz, amin érdemes elgondolkodni. 2013 közepétől a beruházások felfutottak, ebben szerepe volt néhány nagyobb autóiparnak és az Európai Uniós források lehívásának. Előbbinek jelentős része volt abban, hogy a külkereskedelmi többlet meglódult, hiszen az új kapacitások az ipari termelés megugrását okozták, és e termékek túlnyomó részét kivitték az országból.

Ugyanakkor óvatosságra int, hogy a beruházások növekedése először lelassult, majd az első negyedévben már negatívan járult járult hozzá a GDP-hez, azaz visszahúzta a növekedést 1,1 százalékponntal. Sajnos sok jele nem mutatkozik annak, hogy a beruházások felfutnának a következő hónapokban.

BERUHÁZÁSI STOP
Egyrészről az Európai Uniós pénzek felhasználása 2014-ben magas szinten tetőzött, és ugyan az idei évben is jelentős forrásbevonásra számíthatunk, érdemben nem valószínű, hogy meg tudja haladni a 2014-es szintet. Így nem gyorsítja a magyar gazdaság növekedését. A vállalati hitelezésben sem láthattunk eddig megugrást, és ebben nagy szerepe van a hitelkereslet hiányának, ami pedig arra vezethető vissza, hogy a gazdaság továbbra is kihasználatlan kapacitásokkal rendelkezik. Ráadásul az államtól sem várhatjuk, hogy segítő jobbot nyújtson, hiszen 2014-ben magas fordulatszám mellett pörögtek az állami projektek, és már a szinten tartás is komoly terhet ró a költségvetésre. Így sajnos megalapozatlan lenne azzal kalkulálni, hogy a beruházások az elkövetkező negyedévekben megugranának. Egy dologban azonban lehet bízni, különösen az elmúlt két hónap tendenciáit figyelve, hogy a lakossági beruházások enyhén megélénkülnek. Az alacsony kamat, valamint a lakossági kereslet az ingatlanok iránt megindíthat egy építési hullámot. Ezen a területen mutatkoznak a legnagyobb tartalékok a válság előtti szinthez képest.

KÖLTEKEZIK A LAKOSSÁG?
Azonban nem szabad elfelejtkezni a lakossági fogyasztásról sem, amely ha nem is olyan dinamikusan, mint ahogy szeretnénk, de egyértelmű életjeleket produkál. 2006 első negyedéve óta, az kilenc éve nem látott mértékben járult hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez a maga 1,7 százalékos mértékével. Arról még dőreség lenne beszélni, hogy a háztartások ész nélküli fogyasztásba kezdtek volna, hiszen egyelőre a megtakarítási és fogyasztási ráta a 1999-es szinteken tanyázik.

Az előbbi 16 éves csúcson, míg az utóbbi 16 éves mélyponton van. Ugyanakkor például a KutatóPont felmérése arról árulkodik, hogy a háztartások a jövedelmük nagyobb részét a jövőben el kívánják költeni, amely némi optimizmusra ad okot a fogyasztás tartós fellendülésével kapcsolatban. Pozitívumként érdemes kiemelni, hogy a megkeresett jövedelemből történik a fogyasztás növekedése és nem fogyasztói hitelekből, amely ugyan így lassabb dinamika, de fenntarthatóbb és kevésbé kockázatos.

Amit levonhatunk tanulságból az elmúlt két év növekedéséből, hogy kevésbé egy széles körű lakossági életszínvonal emelkedésből származik, sokkal inkább egy viszonylag szűk kört érintő (exportáló vállalatok, illetve azok beszállítói, valamint az európai és állami forrásokat felhasználó vállalatok) növekedésről számolhatunk be. Az ipar illetve az építőipar tavaly 1,2 illetve 0,5 százalékponttal járultak hozzá gazdasági növekedéshez, míg az idén az első negyedévben 1,8 valamint 0,2 százalékponttal, azaz nagyságrendileg a gazdasági növekedésünk felét adják, míg az együttes súlyuk a nemzetgazdaságban mindössze 26 százalék.

TANULNI, TANULNI, TANULNI
Adja magát a kérdés, hogy mennyire jó hosszú távon az előbb említett átrendeződés? Azt látjuk, hogy rövidtávon, statisztikai szempontból lényeges növekedéslökést adott a magyar gazdaságnak, de ez nem jelenti azt, hogy a hosszú távú felzárkózás biztosított lenne és a széles körű életminőség javulást sem garantálja.

Sajnos még nem állnak rendelkezésre a 2014-es adatok, így elfogadom, hogy nem teljesen megalapozott levonni a következő állításomat. De azt figyelembe véve, hogy a nagy autóipari beruházások már 2013-ban éreztették a hatásukat mégis indokoltnak tartom felhívni a figyelmet néhány jelenségre. Az ipari ágazatok többségében a hozzáadott érték tartalom nagyjából változatlan maradt 2009 és 2013 között. Ugyanakkor a járműgyártásban a hozzáadott érték csökkent 2010-hez képest, míg az elektronika iparágban közel megduplázódott. Nem szabad elfelejteni, hogy ezen időszak alatt csökkentette, szüntette meg két nagy mobiltelefon gyártó cég a hazai termelést, míg a járműipar súlya jelentősen megnőtt. Két dolog olvasható ki az adatokból. Egyrészt az új beruházások nem igényeltek nagyobb tudást, mint a már itt lévő kapacitások, így ebben a tekintetben nem sikerült a fejlett országokhoz való felzárkózás. Másrészt az alacsony hozzáadott értékű termelés veszélyes lehet, hiszen ezeket a kapacitásokat építik le elsőként, míg a magasabb hozzáadott értékű termelés, a kutatás + fejlesztés tartósan megmaradhat.

Ehhez viszont szükség lenne az oktatás nagyon erőteljes fejlesztésére, de ennek a megítélése és elemzése most nem képezi e cikk tárgyát. Sajnos az sem túl örvendetes és előre mutató, hogy a munkatermelékenység növekedése hazánkban a legalacsonyabb a régióban és Németországétól is elmarad. (Lásd grafikonunkat.)

NEM ÁLLUNK JÓL
De miért is fontos ez? A munka termelékenysége és a munkaerő kihasználtsága határozza meg, hogy miként változik az egy főre jutó GDP. Az előbbi az óránként megtermelt GDP-t mutatja, míg az utóbbi az egy főre eső munkaórák számát. Ez áttételesen meghatározza, hogy mekkora mértékben javulhat az emberek életminősége és valahol ez lenne a végső célja a gazdasági fejlődésnek. És amint azt a fenti adatok bemutatják Magyarország sajnos nem áll jól ebben a tekintetben. Az igazsághoz azért hozzá tartozik: ha a 2014-es munkatermelékenység növekedést nézzük, akkor Magyarország a maga 1,6 százalékos éves növekedési dinamikájával meghaladja a német 0,1, a lengyel 1,4 és a szlovák 1,5 százalékos növekedését is, ugyanakkor kis mértékben elmarad cseh 1,7 százalékos dinamikájától.

Akkor most hol is tartunk a növekedéssel? Az elmúlt majd két évben tudtuk tartani a tempót a lengyelekkel. Ugyanakkor az első negyedévben mind Szlovákia, mind Csehország felzárkózott hozzánk, így a régiós versenyben a pannon puma jól állta a sarat, de 2016-ban a mostani kilátások szerint ismét erőt kell gyűjteni. Szerencsére most nem tűnik valószínűnek, hogy leszakadnánk a bolytól a versenyben.