Szoros küzdelmek a budapesti regionális menedzser tenisz tornán

válassz
2015-06-26 10:53
A XI. Manager Open idei sorozatának ötödik állomására a hagyományos helyszínen ,a résztvevők által annyira kedvelt exkluzív dél-budai Park Teniszklub kiváló pályáin került sor a borús előrejelzések ellenére is szép napfényes időben.

A megnyitón Hámori Tamás , a Bajnokság versenyigazgatója üdvözölte a fővárosból valamint Gyöngyösről ,Szentendréről , Kecskemétről , Székesfehérvárról és Szegedről érkezett játékosokat. Reményét fejezte ki , hogy az előző állomásokhoz hasonlóan / Győr , Szentendre , Szeged , Tordas / itt is nagy harcot vívnak a majd a résztvevők. Örömmel jelentette be , hogy egyre növekszik azon párosok száma , akik rendszeresen már több versenyen indulnak el egy szezonban. Ebben vélhetően szerepe van a pontversenyben élen végzők által majd nyerhető értékes díjaknak is.

A résztvevő párok csoportokban körmérkőzés formájában kezdtek , majd az onnan feljutó legjobb 8 páros már kieséses formában folytatta a versenyt. A csoporton belül csupán egy meglepetés született az akár a végső győzelemre is esélyes Dorka András , párjával a nemzetközi szenior versenyeket is megjárt Szekrényes Zsolttal vereséget szenvedett a kecskeméti Tóth Balázs , Tóth Péter testvér pártól.

A legjobb 8 páros között már zömmel rutinos , összeszokott párok kerültek szembe egymással. A Tóth testvérek itt is folytatták diadal menetüket , hiszen legyőzték az idei kétszeres győztes , mind Szentendrén mind Tordason első Horváth Sándor - Úr Viktor kettőst , igaz az eredményt befolyásolta Horváth Sándor kisebb sérülése. Ugyanitt az elmúlt évi döntőn bronzérmes budapesti Amberger Ádám, a Globomax Önkormányzati TV vezérigazgatója és Kincses Attila alkotta kettős győzni tudott a verseny egyetlen vegyes párosa , a Parfümline Kft ügyvezető igazgatója Varga Zoltán és a korábbi neves játékos a ,Hegyvidék Autószelő Kft tulajdonosa Futács Anita pár ellen. A másik ágon a Székesfehérvárról nevezett Balogh Benedek és Imre László , az Universiadét megjárt játékosból álló pár a szegedi viadalon győztes ottani Lajos Attila - Török Gábor párost verte meg. Mellettük még a korábbi években többször döntős Juhász István - Kovács Krisztián , az esélyeshez méltó játékkal győzte le a már fáradó Dorka András - Szekrényes Zsolt alkotta duót.

A Tóth testvéreket azonban az elődöntőben sem lehetett megállítani , igaz nagy küzdelemben de nyerni tudtak az Amberger - Kincses kettős ellen , Juhászék pedig papírforma győzelmet arattak a Balogh - Imre együttessel szemben. A nagy érdeklődéssel várt döntőben mivel Péter érezte korábbi sérülését már csak az első három játékban tudták megszorítani Juhászékat , akik végül is megérdemelten nyerték el Budapest menedzser tenisz bajnoki címet. Ezzel a pontversenyben ezúttal ugyan csak 1 pontot szerző , de így is 17 ponttal vezető fővárosi Horváth - Úr a továbbra is 10 pontos kecskeméti Csávás - Tóth páros valamint a 9 pontos szegedi Lajos - Török kettős mögé felzárkóztak a negyedik helyre , holtversenyben az ugyancsak 8 pontos győri Birtha - Somogyi duó mellé.

A vigaszverseny döntőjében fővárosiak kerültek szembe , a verseny sorozaton újonc , először induló Zimányi Róbert , az Evopro Holding Zrt CSR menedzsere , csapat társával Halmy Zsolttal szoros mérkőzésen nyert a Zaymus Vince , a Bpest Dísz-és Kivilágítási Kft műszaki vezetője és párja Plank Ádám ellenében , míg a két harmadik helyet Varga Zsolt / Székesfehérvár / - Gáti Tamás / Bpest / továbbá Csáky Krisztián - Csáky Botond / Szentendre /apa-fia pár szerezte meg.

A verseny helyosztóit megtekintette Zentai Gábor ,a Menedzserszövetség alelnöke , Csáky Krisztina és segítői pedig az előző versenyekhez hasonlóan itt is ingyenes egészségi méréseket végeztek illetve táplálkozással kapcsolatos tanácsokat adtak a méréseken résztvevőknek.

Az ünnepélyes díjkiosztón a győztes párosnak és a helyezetteknek a Kalocsa Porcelánfestő Kft nevében Répási Bálint értékesitési vezető nyújtotta át a kézzel festett csodaszép és attraktív vázákat. A vigasz verseny első négy helyezettje , ezúttal az ugyancsak Kalocsán készített porcelán érem díjazásban részesültek. A viadal nyertesei és helyezettjei ezen túlmenően kézhez kapták a Corinthia hotel , a Béres Rt , a Piac&Profit és a Borsos Betty ajándékait, A jelen lévők örömmel olvasták illetve vitték magukkal a Figyelő , a Manager Magazin , a Piac&Profit és az Üzleti Világ legfrissebb példányait. Ugyanakkor tájékozódhattak a Neckermann Utazási iroda katalógusából a különféle , főleg tengerpartra vonatkozó nyári ajánlatok közül.

Hámori Tamás külön köszönetet mondott a verseny sorozat , még nem említett ,további állandó támogatóinak ,így a Dávid&Dessewffy és Társai Ügyvédi Irodának , a Globomax Rt-nek és Önkormányzati TV-nek , a KPMG-nek , az Autó-Licit Kft-nek , az IMPS Kft-nek valamint Nagy Csillának , a házigazda egyesület klub titkárának és stábjának akik - többek között - kiváló ebéddel látták el a versenyzőket és a szervezőket.

A résztvevők többsége már most jelezte , hogy indulni szeretne a Manager Open következő , a nyári szabadságolási időszak előtti utolsó fordulóján , július 11-én , szombaton Siófokon.