Hende: javult a magyar légierő helyzete

válassz
2015-06-26 12:50
Az elmúlt öt évben nőtt a kiképzett pilóták és a műszaki személyzet létszáma, több és jobb kiképzést valósult meg, jelentősen nőtt az illetmény, és új képességek megszerzésével nagy mértékben javult a magyar légierő helyzete - mondta a honvédelmi miniszter pénteken Kecskeméten, a légibázison tartott sajtótájékoztatón.
Hende Csaba közölte: a pilóták létszáma 20-ról 32-re, a kiképzett műszaki személyzeté 56-ról 91-re nőtt, a repülési órák és a szimulátorban eltöltött órák száma pedig - ez 2009-ben száz órát visszaesett, összesen 1484 óra volt - 2014-re 2632 órára emelkedett.

Hozzátette, a pilóták átlagilletménye jelenleg 503 ezer forint, amely ebben az évben 555 ezer forintra nő, és ehhez egyéb juttatások is hozzáadódnak.

Hende Csaba hangsúlyozta: a két, balesetet szenvedett Gripen repülőgép kiesése ellenére a magyar légierő minden nemzetközi kötelezettségének eleget tud tenni, és továbbra is elsőrendű feladata a magyar légtér védelme.

Bejelentette, hogy a svéd partnertől már megérkezett egy kölcsönbe vett, kétüléses Gripen repülőgép. Azért kellett kölcsönbe venni, mert megérkezett a légibázisra az amerikai légierő üzemanyag-utántöltő szállítógépe, és megkezdődött a pilóták felkészítése a légi utántöltés begyakorlására - fűzte hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a magyar légierő három balti állam légterének védelmét látja el az úgynevezett Air Policing keretében 2015 szeptembere és decembere között.
Hozzátette: Magyarország vállalta, hogy 2019 májusa és augusztusa között ismét részt vesz a balti államok légterének védelmében, amelyhez négy repülőt, nyolc pilótát és mintegy nyolcvantagú műszaki személyzetet kell biztosítani.

A miniszter természetesnek nevezte, hogy gondot jelent a 14 Gripenből kettőnek a kiesése, de ez nem veti vissza a légierő képességeit.

Elmondta, az elmúlt öt évben jelentősen emelkedett a nemzetközi légi gyakorlatokon történő magyar részvétel is. Kiemelte, hogy 2010 és 2015 májusa között 20 nemzetközi gyakorlaton vettek részt a magyar Gripenek, ami intenzív kiképzést biztosított.

Kitért arra: 2014 óta Magyarország Kecskemétről látja el Szlovénia légterének a védelmét is, az olasz légierővel közösen.

Hende Csaba szólt arról, a képességfejlesztésre is jelentős összeget áldoz a magyar kormány, mert pótlólagosan biztosított 3,5 milliárd forintot arra, hogy a legbonyolultabb feladatok ellátására is alkalmassá tegyék a légierőt.

Közölte, hogy a svéd féllel történt megállapodás értemében tíz évvel, 2026-ig megnövelték a gépek lízingjét, azután magyar tulajdonba kerülnek a gépek. Az újrakötött egyezmény értelmében a sarkkör közelében lévő svéd légtérben háromévente éleslövészeten is részt tudnak venni a magyar pilóták.

A honvédelmi miniszter a két Gripen repülőgép balesetével kapcsoltban elmondta: a csehországi esetnél a gép használhatatlanná vált, a vizsgálat előreláthatóan októberre fejeződhet be. Kecskeméten pedig olyan műszaki meghibásodás következett be, amely sem felismerhető, sem elhárítható nem volt. Hende Csaba elmondta, hogy a vizsgálat jelenlegi szakasza szerint a számítógép zavara okozta a balesetet, amelynek következtében a futómű és az azt bezáró ajtó összeszorult.

Kecskeméten a Magyar Honvédség egyik Gripen gépe június 10-én hajtott végre kényszerleszállást, a pilóta katapultált.

Az esetről szólva a miniszter hangsúlyozta: másfél óráig repült még a repülőgép azért, hogy az üzemanyagot elhasználja, ezalatt a svédekkel konzultálva próbálták a hibát elhárítani. Kitért arra, hogy az elöljáró két lehetőséget ajánlott a pilótának: katapultáljon és ejtse le a gépet vagy próbálja meg hasra letenni és megmenteni a 13 milliárd forintot érő repülőt.

A pilóta az utóbbi lehetőséget választotta - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy már az otthonában kezelik a pilótát, műtétre nem volt szükség, a felépülése után, amely egy évig is eltarthat, repülhet is.

Hende Csaba kérdésre válaszolva a csütörtöki balesetről is részletes tájékoztatást adott. (A szolnoki bázisrepülőtér fölött tűz ütött ki a Magyar Honvédség egyik Jak-52-es típusú oktatógépén, a kabin első részében utazó pilóta leszállás közben súlyos égési sérüléseket szenvedett.)

A több mint egyórás sajtótájékoztató után bemutatták, ahogy a légibázisról a levegőbe emelkedett az amerikai üzemanyag-szállító repülőgép, majd utána a Gripenek.