Pénzt követel Gyurcsánytól a Fidesz

válassz
2015-07-02 13:07
A Fidesz arra szólítja fel Gyurcsány Ferenc DK-elnököt, hogy kezdeményezze cége, az Altus Zrt. európai uniós szerződésének felbontását, és fizesse vissza a felvett pénzt.
Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett: az Országgyűlés kedden - 120 igen szavazattal, 37 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett - elfogadta az ügyben a bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséről szóló határozati javaslatot, amelyet fideszes képviselőtársaival terjesztett a Ház elé, hogy megvizsgáltassák a kormánnyal, felfüggeszthető-e a DK állami támogatása.

A politikus indoklásul felidézte: az Altus - konzorciumvezetőként - 1,5 milliárd forintos keretszerződést kötött az EU-val az uniós támogatásokhoz kapcsolódó tanulmányok készítésére.

A Fidesz elfogadhatatlannak tartja - közölte -, hogy egy EU-s hatáskörbe tartozó ellenőrzési tevékenységet gazdasági társaságon keresztül végezzenek, az pedig a kormánypárt szerint különösen méltánytalan, hogy egy országgyűlési képviselőt, egy volt miniszterelnököt bízzanak meg ilyen munkájával abban az országban is, ahol politizál.

Jelezte, hogy a kedden elfogadott határozat azt is kéri a kormánytól, kezdjen tárgyalásokat az EU-val az ilyen típusú szerződéskötési gyakorlat megváltoztatása érdekében. Az összeférhetetlenségi szabályokat szintén meg kell vizsgálni - tette hozzá a szóvivő.

Tuzson Bence megengedhetetlennek nevezte, hogy "európai uniós pénzek ilyen formában politikai pártokhoz vándoroljanak", ezzel ugyanis - mondta - akarva akaratlanul bújtatott pártfinanszírozás valósul meg az EU-n belül.

Azzal kapcsolatban, hogy a határozati javaslatukra az MSZP nemmel szavazott, a frakciószóvivő úgy fogalmazott: "összenő, ami összetartozik, a szocialisták e tekintetben ugyanazt fújják, mint a DK". A Jobbik tartózkodása is "enyhe nemet" jelent - jegyezte meg -, ezért a Fidesz azt kérdezi a jobbikosoktól, "milyen rejtegetnivalójuk van, miért nem támogatják, hogy Európában egy tisztességes szerződési gyakorlat alakuljon ki".