„Mi nem Amerika leváltásán dolgozunk”

válassz
2015-07-09 12:31
A csütörtöki kínai média szerint a Nyugatnak felesleges aggódnia amiatt, hogy a BRICS-csoport (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) és a Sanghaji Együttműködési Szervezet (Kína, Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország, Tádzsikisztán és Üzbegisztán) egymást követően csúcstalálkozóra ül össze.
A Global Times című angol nyelvű napilap szerint mivel egyetlen nyugati állam első embere sincs ott az oroszországi Ufában ezekben a napokban zajló találkozókon, a Nyugat azt feltételezi: "már pusztán azért, mert Peking és Moszkva a részesei" e szervezeteknek, egyfajta Nyugat-ellenes szövetkezésről van szó. A szerző szerint azonban erről szó sincs, csupán arról, hogy létezhetnek együttműködési formák, amelyekben nem az Egyesült Államok a zászlóvivő, és "ehhez Washingtonnak hozzá kellene szoknia".

A cikk utalt arra, hogy a világgazdaságból egyre nagyobb hányadot képviselő BRICS-csoport tagállamai fontosnak tartják kapcsolataikat a Nyugattal, és nem törekszenek konfrontációra. A szerző szerint ezek az országok nem a jelenlegi világrend teljes megváltoztatására törekszenek, ehhez az erejük sincs meg. Azt szeretnék, ha pozícióikon javíthatnának, a velük való bánásmód változna - állapította meg szerző és hozzátette: ehhez a fejlett országok megértésére van szükség.

A Global Times egy másik cikke a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SESZ) csúcstalálkozójához kapcsolódóan azt emelte ki, hogy ez a szervezet fontos mérföldkőhöz érkezett azzal, hogy elindítja az India és Pakisztán állandó tagságához vezető, jövőre várhatóan le is záruló folyamatot. Emlékeztetett arra, hogy eddig több mint 10 ország kezdeményezte a "sanghajiaknál" az állandó tagságot, illetve a megfigyelői vagy a partneri státuszt.

"A Sanghaji Együttműködési Szervezet jól illeszkedik abba a tendenciába, amely a világ többpólusúvá válása és a globalizáció, a térségi együttműködés irányában zajlik" - állapította meg cikkíró.

Úgy vélte, a SESZ a nemzetközi kapcsolatokba új formát hozott azzal, hogy alapelvei között meghirdette el nem kötelezettségét, vagyis azt, hogy nem konfrontatív, és nem irányul egyetlen harmadik fél ellen sem.

A cikk szerint a szervezet az elmúlt 14 évben három alappillérre építkezett: a biztonság, a pragmatizmus és az emberek közti kapcsolatok pilléreire, vagy még pontosabban a szeparatizmus, a vallási szélsőség és a terrorizmus elleni harcra, a határokon átnyúló bűncselekmények üldözésére, valamint a kereskedelmi, pénzügyi, energiaügyi, szállítási és mezőgazdasági együttműködésre, illetve az egymás jobb megértését szolgáló kulturális kapcsolatokra.

A Hszinhua állami hírügynökségnek a kétnapos csúcshoz kapcsolódó kommentárjában azt emelték ki: India és Pakisztán számára a csatlakozás azt ígéri, hogy javulhatnak biztonsági körülményeik, a tömb országai készek ezzel kapcsolatos tapasztalataikat átadni, őket segíteni.

Az állami hírügynökség ugyancsak azt hangoztatta, hogy nem a Nyugat elleni szövetségről van szó, a modell, amelyet a SESZ megtestesít, a partnerségre összpontosít, és nincs szó arról, hogy tagországai mások ellen fognának össze.
MTI