Aki hozzászokott ahhoz, hogy élete részévé váljon Mozart, Verdi vagy akár Wagner, az megszenvedi a nélkülözésüket. Mit számít, hogy megmentik az ember lelkét, ha közben magányossá válik, elveszíti leghűségesebb barátait?

Jó, tudjuk, a veszteség csak átmeneti, a leghosszabb zarándoklat sem tart örökké, ezek a komponisták pedig mindig várnak bennünket, csak egy fejhallgató kell és szervusz, világ, kint maradtál. A kérdés már csak az: akarjuk-e, hogy kint maradjon a világ? Pótolhatja-e a gépzene a közösségi élményt, hogy ezren ...

A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2015/29 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!