Mélyen átélte ennek igazságát Alexisz Ciprasz, görög kormányfő hétfőre virradóra, amikor gyakorlatilag ízekre szedték az EU csúcson. „Keresztre feszítették" - mondta egy a tárgyaláson jelen lévő forrás a Financial Times-nak. A balos elhajlással aligha vádolható Bloomberg szerint a görög válság arról szólt, hogy az EU patologikus döntésképtelensége immár intézményes formát öltött.

A Guardian szerint Berlin olyan, mint a bújócskát játszó gyerek, aki becsukja a szemét és azt hiszi, hogy így nem látják. A Spiegel szerint a megállapodás feltételei „a kegyetlenség katalógusának" tekinthetőek. A CDU két nagy politikust adott Európának. Az egyik - Adenauer - megteremtette, a másik - Merkel - lerombolta - hangzik egy másik vélemény.

Mindezt csak azért írjuk le, hogy világos legyen: a görög ügy kezelése végletesen megosztotta az unió polgárait. Az euró eszméje foszlott szét az Athénra erőltetett feltételekkel. Nagy szavakkal való játszadozásnak tűnik ez, holott korántsem az. Az euró, a közös európai fizetőeszköz létrehozásakor annak felvállaltan politikai integrációs szerepet szántak. Az alapító atyák azt gondolták, hogy a közös pénz az egységet segíti majd.

Úgy vélték, így nem lesz szükség például arról folytatott vitákra, hogy melyik ország mennyire értékelje le devizáját a német márkához képest, hisz az euró közös platformra hozza és javítja a versenyképességet. A pénzügyi válságot követő években, de legfőképp most, kiderült, hogy ez nagyon nem így működik.

Az első világháborút puskákkal vívták, a másodikat tankokkal, a harmadikat bankokkal Angolul jobban hangzik: guns, tanks, banks. Amikor az eurózóna úgy látta, hogy nem tud már mivel nyomást gyakorolni a görögökre, egyszerűen elzáratta a pénzcsapot az EKB-val. Csőre töltött központi bank. A monetáris politika és a fiskális politika keveredik össze ezzel meglehetősen csúnya módon.

Az EU nem vállalt fel még egy bankmentő csomagot a 2008-as válság után. Márpedig ha transzparensen viselkedett volna, akkor ezt kellett volna tennie. A német politika nem vállalta fel annak következményeit, hogy annak idején hozott egy rossz döntést. Mégpedig azt, hogy a fenntarthatatlan adósságpálya ellenére tovább hitelezte a görögöket. Így lehet továbbra is lusta és korrupt görögözni és hasonló politikai demagógiákkal élni.

Csodák nincsenek. A Szirizát azért választották meg, hogy változás legyen. Hogy Görögország kiszabaduljon a hosszú évtizedek óta tartó politikai bénultságból. A korrupt közigazgatásból, az adósságból, a megszorításokból. A pártnak azonban túl nagynak bizonyult ez a feladat. Egyszerűbb volt otthon a Nyugatot ördögi szerepben bemutatni. Lehet persze szidni az EU és az IMF megszorító és növekedést korlátozó politikáját. De az is biztos, hogy a Sziriza kormány elmúlt hónapjaiban alig történt valami annak érdekében, hogy gatyába rázzák az országot. Nem lehet mindent az adósságra fogni.

Ugyanakkor világossá vált, hogy gazdasági szabadságharcos retorikát csak úgy lehet folytatni, ha pontosan és határidőre fizetsz. Úgy, ahogy ezt Magyarország csinálja. És pont ezért hamis kép az, amit a magyar kormány sugall arról, hogy mi is a görög úton jártunk. Szerencsére még a környékét is elkerültük.