Egyre nagyobb bajban az azeriek

2015-07-19 11:08
Visszaesett az azeri olaj- és gáztermelés az első fél évben éves szinten. Azerbajdzsánban az olaj- és gázágazat adja a költségvetés bevételeinek mintegy 70 százalékát.
Az azeri statisztikai hivatal egyik illetékese azt mondta, hogy az ország olajtermelése 1,4 százalékkal 20,9 millió tonnára csökkent a június végével záródott hat hónapban az egy évvel korábbi 21,2 millió tonnáról. Az olajtermelés azért esett vissza, mert csökkent a termelés azon a két hatalmas olajmezőn, amelyet a BP működtet.

A Reuters által idézett, név nélkül nyilatkozó forrás arról is beszámolt, hogy az azeri gáztermelés 14,6 milliárd köbméterre mérséklődött az első hat hónapban az egy évvel korábbi 15,1 milliárd köbméterről. Azerbajdzsán olajtermelése tavaly ismét csökkent, miután 2011 óta először nőtt 2013-ban. A tavalyi olajtermelés 2,8 százalékkal 41,9 millió tonnára esett a 2013. évi 43,1 millió tonnáról.

A kormány az idei évre még kevesebb, 40,7 millió tonna kőolaj termelésével számol.
Az azeri gáztermelés a tavalyi 29,2 milliárd köbméterről az idén 30,2 milliárd köbméterre nő a tervek szerint.
MTI