Fazekas Sándor: biztosított Magyarország kenyere

2015-07-25 15:06
Magyarország kenyere biztosított, az 1 millió hektáron vetett őszi búzát learatták, 5 millió tonnát sikerült betakarítani az aratók fáradságos munkájának köszönhetően - közölte a földművelésügyi miniszter szombaton a Jászapátin rendezett hármas kerületi aratóversenyen.
Fazekas Sándor elmondta: az ország 1,2-1,3 millió tonnás kenyérgabona-, illetve takarmányszükséglete és az export is biztosított. A miniszter köszöntötte az aratóverseny több mint húsz csapatának résztvevőit. A Magyarok kenyere ünnepségen a tárcavezető hangsúlyozta: "A magyarok kenyere összeköti a magyarokat, bárhol éljenek a világon, ez a kenyér más, mint a többieké."

A magyar nép kötődik a gazdálkodáshoz, lelkében él a szülőföld szeretete, a földművelő ember tisztelete - mondta.Pócs János, a Jászság fideszes országgyűlési képviselője beszédében méltatta a magyar gazdákat és Fazekas Sándort. Azt mondta: a miniszter "mindent megtesz azért, hogy a magyar föld a magyarok kezében maradjon, mert a magyar föld a magyar embereké kell legyen".

Korinek László, a Magyarok Kenyere Mozgalom ötletgazdája az ünnepségen emlékeztetett: az öt éve létrejött mozgalom célja, hogy a rászorulóknak búzát gyűjtsenek. Az országban a legtöbb, 86 tonna búza, idén Jász-Nagykun-Szolnok megyében gyűlt össze.

Ez a mennyiség több száz megyei gazdának, illetve - külön-külön 300 kilogramm búza felajánlásával - Horvátország, Szlovénia, Újvidék, Erdély, Kárpátalja, Felvidék és a szórványmagyarság segítségének köszönhető - számolt be. A Kladiva Imre apát, plébános által megszentelt összesen 78 zsák búzát a rászoruló magyarok kapják majd: Erdélyben Böjte Csaba ferences rendi szerzetes 2300 "gyermeke", a budapesti Oltalom Karitatív Egyesület és a kárpátaljai, valamint hazai rászorulók - mondta Korinek László.
MTI