Nielsen: csökkent a magyar fogyasztói bizalom

2015-07-28 14:23
Magyarországon a fogyasztói bizalom indexe az első negyedévhez képest két ponttal, 55 pontra csökkent a második negyedévben - közölte a Nielsen kedden az MTI-vel.
A piackutató társaság felmérése arra is rámutatott, hogy a globális átlag is 1 ponttal, 96 pontra csökkent, miközben Európában 2 ponttal, 79 pontra emelkedett.Magyarországon az index három összetevője közül 19 százalékról 17 százalékra csökkent azon válaszadók aránya, akik az árakat és pénzügyi lehetőségeiket megfelelőnek tartják vásárláshoz.

A válaszadók 22 százaléka derűlátó saját pénzügyi helyzete szempontjából, ami egy százalékkal kevesebb az első negyedéves aránynál. Változatlanul 13 százalék maradt azon válaszadók aránya, akik jónak látják a munkahelyi kilátásokat a következő egy évben.

A jelentés szerint Európa országainak többségében optimistábbak voltak a fogyasztók, a régióban Ukrajna érte el a legnagyobb növekedést, 7 ponttal, bizalmi indexe 48 pontra emelkedett egyik negyedévről a másikra, azonban ez így is a világon a második legalacsonyabb.

Hat ponttal növekedett Dánia, Oroszország és Franciaország, majd öt-öttel Csehország és Spanyolország.

Görögországban 12 ponttal, 53 pontra csökkent az index, ami a legnagyobb arányú visszaesés a Nielsen által vizsgált 60 ország között.

Globális összehasonlításban továbbra is India vezet 131-es indexszel, 100 pont feletti értéket ért el Kína is, aminek magyarázata, hogy ott egyre inkább költenének a fogyasztók, különösen a kevésbé fejlett városokban és az ország mezőgazdasági vidékein, egyes régiókban pedig a magasabb jövedelmek mellett az e-kereskedelem terjedése ösztönzi a háztartások fogyasztását - olvasható az összefoglalóban.

Mindeközben többek között Ázsia-Óceánia tíz országában, az USA-ban, Latin-Amerikában és Brazíliában is mínuszt mértek.A Nielsen több mint 30 ezer internet-felhasználó megkérdezésével, 2015. május 11. és 29. között vizsgálta világszerte fogyasztói hangulatot.
MTI