Csökkent a Samsung negyedéves nyeresége

2015-07-30 09:23
Csökkent, de a vártnál kevésbé esett vissza a Samsung nyeresége a második negyedévben.
A cég okostelefonjai iránti kereslet mérséklődött, a zászlóshajónak számító Galaxy S6 szériából pedig alkatrészhiány miatt adtak el kevesebbet a vártnál.

A június végével zárult három hónapban az adózott eredmény 5,75 ezer milliárd von (4,9 milliárd dollár) volt, 8 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi 6,25 ezer milliárdnál. Elemzők kisebb, 5,6 ezer milliárd von negyedéves profitra számítottak.

Ez volt az ötödik egymást követő negyedév, amikor csökkent a Samsung nyeresége.

A dél-koreai cég működési eredménye 2,76 ezer milliárd vonra, éves összevetésben 37,6 százalékkal esett.

A nyereség csökkenését mérsékelte a félvezetőgyártó ágazat jelentős eredményjavulása. A Samsung árbevétele 7 százalékkal 48,5 ezer milliárd vonra süllyedt. Elemzők számításai szerint a Samsung okostelefonjainak az átlagára több mint tíz százalékkal 300 dollár alá csökkent. Eközben egyik fő riválisa, az Apple az iPhone okostelefonja több mint 100 dolláros áremelkedést ért el, 662 dollárra nőtt.

A Samsung továbbra is a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, piaci részesedése azonban 22 százalékra esett a tavalyi második negyedévi 25 százalékról.
MTI