Elegendő az őszi búza vetőmag

2015-08-06 10:59
Elegendő mennyiségű, jó minőségű őszi búza vetőmag áll a gazdálkodók rendelkezésére a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint.
A Vetőmag Szövetség az idén is meghirdette az őszi kalászos vetőmagokra vonatkozó tájékoztató árat, amelyet tonnánként nettó 93 500 forintban állapított meg. A tájékoztató ár a zsákban, csávázottan, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakott vetőmagra értendő. A csütörtöki közlemény idézi Takács Gézát, a szövetség elnökét, aki hangsúlyozta: ez az ár nem kötött, illetve nem ajánlott ár, a konkrét szerződéses összeget a felek maguk határozzák meg.

A tájékoztató árat azért hirdetik meg, hogy az előállítók és a gazdálkodók is képet kapjanak a várható piaci lehetőségeikről - mondta. Az elmúlt években hullámzott az őszi búza vetőmag ára: 2007-ben 82 ezer, 2009-ben 62 ezer, 2012-ben 115 ezer forintot adtak átlagosan egy tonnáért. Az elmúlt két évben egy tonna fémzárolt őszi búza végfelhasználói átlagára 91 ezer forint körül alakult.

A becslések szerint közel 90 ezer tonna fémzárolt őszi búza vetőmag várható, ami növekedést jelent a 2014-es évhez képest, és változatlan keresleti szint mellett elegendő lesz a zavartalan vetőmagellátáshoz - mondta az elnök.

Az őszi kalászosok vetőmagjaiból nincsenek jelentős ókészletek, az idei termésben minőségi problémák érdemben nem jelentkeztek. A malmi- és a takarmány búza árak a jelenlegi tendenciát követve várhatóan egyre inkább elválnak egymástól. A vetőmag árát befolyásoló malmi búza ára és az inputanyagok - göngyöleg, csávázószer - költségnövekedése, illetve a csökkenő szaporító terület a vetőmag árának enyhe növekedését vonhatja maga után - írták.
MTI