Már Mexikóban is lemészárolják az újságírókat

válassz
2015-08-12 13:59
Mexikóban sem lehetnek biztonságban a környező országokból elmenekült újságírók, a legutóbbi áldozat Rubén Espinosa - írja a Guardian.
Rubén Espinosa koporsóját a barátai és munkatársai kíséretében vitték el a temetőbe. Amikor a sírba helyezték a koporsót, zokogó kollégái egymásba kapaszkodtak - és rájöttek, hogy ők lehetnek a következők.

A 31 éves Espinosa holttestét pénteken fedezték fel mexikóvárosi lakásában. A férfi mellett négy meggyilkolt nő is feküdt, mindannyiukat megverték, megkínozták majd fejbelőtték. A gyilkosság két hónappal az után történt, hogy Espinosa elmenekült Veracruzból, ahol a munkája miatt halálosan megfenyegették.

Az újságírók és a sajtószabadságért küzdő csoportok egyre inkább aggódnak, hogy a mexikói hatóságok nem képesek megfékezni az újságírókat vagy aktivistákat érő erőszakos cselekményeket. Leginkább azok vannak veszélyben, akik a szervezett bűnözés vagy a korrupció ellen lépnek fel.

Espinosa már a 13. olyan újságíró, akit 2011 óta - Javier Duarte kormányzó ekkor szerezte meg a hatalmat Veracruzban - meggyilkoltak. Egy a sajtószabadsággal foglalkozó szervezet szerint ez az állam a legveszélyesebb az újságírók számára.
Az újságíró Mexikóvárosban született, nyolc évvel ezelőtt költözött Veracruz fővárosába, ahol szabadúszó fotoriporterként dolgozott. Tüntetésekről és társadalmi megmozdulásokról tudósított leggyakrabban. A kollégái szerint már 2012-ben megfenyegették, azonban a két legutóbbi története dühített fel igazán a helyi hatóságokat.

Espinosa halála azért különös, mert a férfit azután gyilkolták meg, hogy elmenekült az elméletileg biztonságosabb Mexikóba: Mexikóvárost a leggyakoribb célpont az újságírók körében. A most meggyilkolt újságíró 30 társával együtt menekült el, barátai szerint nem szívesen hagyta ott a várost.

„Rubén halála egyértelmű üzenet az összes újságíró számára: semmi sem biztonságos Mexikóban" - mondta a 27 éves Felix Márquez, Espinosa közeli barátja és kollégája. „Lemészárolják azokat az újságírókat, akik megírják az igazat." - tette hozzá.
Az újságírók védelmével foglalkozó szervezet szerint az újságírókat meggyilkoló bűnözők 90 százalékát nem ítélik el. Patrick Timmons emberi jogi szakértő szerint „ezek célzott gyilkosságok, a kritikusok vezetőinek egész generációit megölik. Rubén meggyilkolásának célja az volt, hogy a többi újságíró rettegjen".

Espinosa mellett négy nő holttestét is megtalálták. Egyikőjük Nadia Vera volt, aki aktivistaként dolgozott, egy diákmozgalom tagja volt és a korrupció ellen tüntetett. Az ENSZ emberi jogi biztosa szerint a lakásban tartózkodókkal nem közönséges rablók végeztek, erre utalnak a kivégzésszerű nyomok.

Espinosa halála valószínűleg nem fogja elrettenteni a mexikói újságírókat. „Félek, mindannyian félünk, de nem fogom letenni a fényképezőgépemet" - mondta végül Marquez.