Robbanás a Richter Gedeonnál

válassz
2015-08-27 09:06
frissítve: 2015-08-27 12:03
Két ember megsérült, amikor robbanás történt csütörtök délelőtt a Richter Gedeon Gyógyszergyár területén Budapesten
A Richter Gedeon (RG) Nyrt. egyik külső munkatársa súlyosan, egy másik pedig könnyebben sérült meg, amikor egy tartály bontása közben csütörtökön tűz keletkezett a gyógyszergyár budapesti telephelyén - tájékoztatott a cég.
A közleményben azt írták: csütörtökön reggel 8 óra után a társaság budapesti telephelyén, egy külső cég által végzett tartálybontás során tűz keletkezett. A cég saját tűzoltósága, majd a hozzájuk csatlakozó Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai "példás gyorsasággal" eloltották a tüzet.

Hozzátették, hogy a sérülteket a mentők kórházba vitték, a környezetet vagy az emberi egészséget veszélyeztető vegyi anyag nem került sem a levegőbe, sem pedig a talajba.
A baleset vizsgálatát az érintett hatóságok és a társaság illetékesei megkezdték. A baleset a Richter termelési tevékenységét nem érinti, az anyagi kár nem jelentős - tartalmazza a közlemény.
Korábban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság azt közölte: robbanás történt csütörtök délelőtt a főváros X. kerületében, a Richter Gedeon Gyógyszergyár Gyömrői úti telephelyén. A munkások egy kisebb méretű tartályt bontottak, amelyben korábban metanolt tároltak. A munkálatok közben a tartály berobbant. 

A tűzoltók ideiglenesen lezárták a területet és vízsugárral lehűtötték a baleset helyszínét. Később, a területzár feloldása után a helyszínen dolgozó 90 munkás visszatérhetett munkahelyére. Korábban a híradások még egyetlen sérültről szóltak.

MTI