A Fornetti nagyon optimista

válassz
2015-09-10 14:41
Legalább 10 százalékos árbevétel-növekedésre számít a kecskeméti Fornetti cég az idén - mondta Sebastian Gooding ügyvezető igazgató csütörtökön, a Coop-Rally második állomásán. Az ügyvezető igazgató az MTI-nek elmondta: a múlt évben a cég mintegy 22 milliárd forintos árbevételt ért el, ami 12 százalékkal volt magasabb az előző évinél.

Annak érdekében, hogy a cég árbevétele dinamikusan nőjjön, mintegy 600 millió forintos fejlesztési befektetést hajtanak végre a cégnél a következő hónapokban, ami mintegy száz új munkahelyet is teremt.

A cégnél naponta 180 tonna pékárut állítanak elő, amit a következő hónapokban 20 százalékkal kívánnak növelni - mondta.

Emlékeztetett arra: a Fornettit augusztusban megvásárolta a svájci-ír gyökerű, svájci bejegyzésű Aryzta AG, amely a Fornetti termékeit nemcsak Kelet-Európában szeretné forgalmazni nagyobb mértékben, hanem a nyugat-európai országokban is.
Az ügyvezető igazgató ugyanakkor aláhúzta: a gyártás Magyarországon marad.
A cégnek a magyarországi két gyárán kívül van még üzeme Romániában és Bulgáriában is. A Fornetti Kft. Magyarországon 800 alkalmazottat foglalkoztat, külföldi leányvállalatainál 500 dolgozót.

A nyilvános cégadatok szerint a mintegy 6 milliárd forint saját tőkével rendelkező Fornetti Kft. tavaly mintegy 5 milliárd forinttal növelte nettó árbevételét, amelyből az export mintegy 6,4 milliárd forintot tett ki. A társaság adózás utáni nyeresége meghaladta a 976 millió forintot a 2013-as 850 millió után. Az 1997-ben alapított Fornetti Kft. Kelet-Európa legnagyobb péküzeme, amely az indulás évében 658 tonna pékárut értékesített. 2014-ben már 31,7 ezer tonnát gyártott és értékesített.
A Fornetti ezer partnerből álló franchise hálózatot működtet.

MTI