Benzinkúton bővít a Spar

válassz
2015-09-20 08:35
Négy vidéki város ÖMV-benzinkútján nyitott újabb üzleteket a Spar Magyarország, ezzel 39-re növelte a két cég együttműködésével működtetett boltjainak számát.
Az első ilyen típusú üzlet 2013-ban nyílt meg egy fővárosi ÖMV-kúton, majd 2015-ig öt működött tesztjelleggel. A közlemény szerint a most Békéscsabán, Kecskeméten, Szegeden és Szolnokon nyitott Spar Expressek után továbbiak nyitása várható országszerte. A benzinkutakon található boltok egész évben éjjel-nappal nyitva vannak.

A Spar Magyarország szeptember elején közölte, hogy emelkedő árbevétellel és a tavalyi veszteség után nyereséggel számol az idén. A társaság árbevétele 2014-ben 400 milliárd 300 millió forint volt, vesztesége 18 milliárd forint, 2015-ben 410 milliárd forint fölötti árbevételt szeretnének elérni.

A Spar-csoport saját üzemeltetési hálózatát 32 Interspar hipermarket, 337 Spar szupermarket, 14 City Spar szupermarket alkotja, ezen felül a franchise programjában több mint 50 üzlet szerepel.

A cég nemzetközi szinten franchise rendszerben működik, és már korábban bejelentette, hogy a jövőben Magyarországon is ezt a formát akarja fejleszteni. A társaság tavaly decemberben azt közölte, hogy 2015-ben az előző évi 24-nek a többszörösére növeli franchise rendszerben működő üzleteinek számát.
MTI