A balkáni útvonalon jelenleg a következő a helyzet: a menedékkérők valahonnan Törökországból indulnak. Egyrészt itt is vannak hatalmas menekült táborok, másrészt a szomszédos Szíriából és Irakból is érkeznek ide emberek. Nagy részük a veszélyes tengeri útvonalon jut el valamelyik görög szigetre, onnan pedig a görög szárazföldre. Kisebb csapatok a bolgár határon kelnek át - bár ezen a határon is épült műszaki védelem, egyrészt nem a teljes szakasz lett levédve, másrészt az embercsempészek megoldják, hogy patronáltjaik átjussanak a falon.

Görögországnak sem anyagi lehetősége, sem bürokratikus fejlettsége, sem különösebb politikai eltökéltsége nincs a menekülthelyzet kezelésére. Így aztán valahol Észak-Görögországban indítják be azt a szerkezetet, ami gyakorlatilag egészen Németországig végigtolja a menedékkérőket.

HatárzárMagyarország alaposan előkészítette a magyar-horvát határ lezárását. Ahogy korábban a magyar-szerb határon, itt is felállították a gyodát, legalábbis a szárazföldi szakaszokon - a határt a két ország között nagyrészt a Dráva folyó jelenti. Hagytak viszont átjárókat, ahol a menedékkérők legálisan átléphetik az országhatárt, és egyben menekült státuszért folyamodhatnak. Ilyen lehetőség korábban a szerb határon is kiépült, a menedékkérők azonban alig éltek vele, mert - a statisztikák alapján joggal - attól tartottak, hogy Magyarország nem adja meg nekik a menekült státuszt. A magyarországi regisztráció után azonban -- rossz lapjárás esetén -- Dublin III értelmében az EU más tagállamából is gyorsan Magyarországon találhatnák magukat, Magyarország pedig továbbtoloncolhatná őket Szerbiába. Görögországban állami segítséggel, a rendőrség és más szervek közreműködésével, de különösebb regisztráció nélkül szállítják a menedékkérőket a macedón határra. Bár szeptember elején a macedón határőrség megpróbálta itt feltartóztatni a menedékkérőket, az elképesztő nyomás hatására néhány nap alatt összeomlott a rendszer. Azóta nem is próbálkoznak az ellenállással, inkább szervezetten, közvetlen busz- és vonatjáratokkal szállítják át a menedékkérőket a déli határtól az északira. Az utazást ezen a szakaszon maguk a menedékkérők fizetik, a macedón állam semmilyen segítséget nem nyújt az átutazóknak.

Leszámítva természetesen azt, hogy a szerb határ közelében összegyűjtik az utazóközönséget, és gyakorlatilag rendőri kísérettel elvezetik őket a szerb zöldhatárra. Itt egy meglehetősen jól kiépített ösvényen mindössze két kilométert gyalogolva érkeznek meg a menedékkérők Szerbiába, ahol a szerb hatóságok várják őket.

A határ menti falucskát Miratovacnak hívják, és senki nem ismerné a nevét, ha nem éppen itt lépnének be a menedékkérők Szerbiába. Kívülálló számára szinte legálisnak tűnik a „határátlépés": nemcsak az erős rendőri jelenlét miatt, de azért is, mert a szerb hatóságok egy kisteherautóra telepített mobil poggyász-szkennert is bevetnek. A menedékkérők hátizsákjait a repülőtereken használatos készülékkel világítják át, fegyvert vagy ilyesmit azért mégse hozzanak már magukkal.

Miratovacban hivatalosan odaszervezett buszokra szállnak a menedékkérők, és (pénzért) a közeli városba, Presevóba szállítják őket. Elvileg itt regisztrálnak a menedékkérők - ez azonban csak a szerb rendszer regisztrációja, semmi köze az EU elvárásaihoz. A gyakorlatban az történik, hogy megkérik az akár fél napot is sorban álló delikvenst, hogy írja le a nevét latin betűkkel, lefotózzák, majd kinyomtatnak neki egy potvrdát (határozatot), ami alapján 72 órát tartózkodhat Szerbiában. Ennyi idő alatt el kell hagynia az országot, vagy ott kell menedékjogot kérnie. Ez utóbbi opció nem kifejezetten népszerű.

Presevóból magántársaságok buszai szállítják őket egyenesen a szerb-horvát határra. A menedékkérőkre a busztársaságok felhajtó emberei vadásznak, és szervezik őket a saját buszukhoz. A buszok akkor indulnak, amikor megtelnek. Ennek megfelelően valódi piacgazdaság alakult ki: bár a presevói felvevőhelyre nyilván nem akármelyik társaság buszai állhatnak be, a kivételezett társaságok már valóban versenyeznek az utasokért. Ezért vannak a gyakran arabul is beszélő felhajtók (miközben a regisztráció során nincs arab tolmács), ezért alkuképes az ár, és ezért versenyeznek szolgáltatásokkal a társaságok: sokan kínálnak például ingyenes wifit az utazóknak. (A képen: menedékkérők állnak sorban Presevóban a szerb regisztrációra várva.)

Közben a Bulgárián keresztül érkezett csoportok (többnyire afgánok) is eljutnak Belgrádba - ők csak százas nagyságrendben érkeznek, így normál jeggyel is felférnek a fővárosba tartó vonatokra és buszokra. Városnézés helyett azonban ők is gyorsan egy Sidbe tartó buszon találják magukat. (A képen: egy belgrádi utazási iroda speciális ajánlata.)

Valójában a menedékkérők nem térnek be Sidre: a buszok - a szerb rendőrök közreműködésével - vagy Sidtől északra, Bapska mellett teszik le őket, vagy délre, Strosinci mellett. A régi Jugoszláviában mindkét helyen faluszéli utacskák vezettek erre, csak a szerb-horvát határ kialakításakor torlaszolták el ezeket tankcsapdákkal. A buszok itt, holmi kies kukoricamezők közepén teszik le a menedékkérőket, akik újra sétálnak egy könnyű másfél-két kilométert, majd a horvát hatóságok által biztosított buszokra szállnak fel, természetesen itt is erőteljes rendőri közreműködéssel.

A buszok Opatovacba, a nagy központi gyűjtőtáborba viszik őket. Ellentétben a szerbiai Presevóval, itt már szervezett és a rendőrök által erélyesen menedzselt sorok vannak, senki nem kerülheti el a regisztrációt - de ez sem EU-konform regisztráció ám, igazából a szerb rendszer ad hoc módszertanára hasonít. Nagyjából itt is bemondásra kerülnek rögzítésre az adatok, és ujjlenyomatot itt sem vesznek. (A képen az opatovaci tábor bejárata.)

Az opatovaci táborból szintén szervezett buszjáratokkal viszik a menedékkérőket tovább. A legközelebbi vasútállomásra, Tovarnikba kerülnek, ahol felpakolják őket azokra a vasúti szerelvényekre, amik valamelyik horvát-magyar határátkelőre viszik őket. Ellentétben Szerbiával, a horvát rendszerben a menedékkérők nem fizetnek, a „szolgáltatások" ingyenesek.

A menekült-szivattyú azért működik gyorsan és hatékonyan, mert a szomszédos országok között olajozottan zajlik az átadás-átvétel - bármit is beszéljenek a politikusaik.

Ha a tervek szerint lezárják a horvát-magyar határt, ez a migráns-szivattyú leáll, Horvátországon feltorlódnak a menedékkérők, és mint azt a magyar-szerb határ lezárásának másnapján láttuk, gyakorlatilag lefagy a rendszer. Mivel Szlovénia már korábban kihúzta magát ebből a játékból, Zágrábnak nem marad más opciója, mint az, hogy egyszerűen nem veszi át a menedékkérőket Szerbiától. A két ország határát a leghosszabb szakaszon a Duna jelenti, tehát lényegesen könnyebben védhető mint a leginkább széles mezők közepén végigfutó magyar-szerb vagy magyar-horvát határ.

Ez esetben alighanem újabb front nyílik: a macedón-szerb határról nem Sid felé, hanem újra észak-keletre, ezúttal a román határhoz fognak indulni a buszok, miközben alighanem újraértékelődnek a román-szerb és a magyar-román diplomáciai kapcsolatok.