Szijjártó már vissza is szólt az amerikai nagykövetnek

válassz
2015-10-29 09:30
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet által felvetett kérdéseket Magyarország az Európai Unióval vitatja, illetve vitatta meg, és azokat le is zárta.
Szijjártó Péter ezt csütörtökön az amerikai nagykövetnek a Budapesti Corvinus Egyetemen a magyar-amerikai kapcsolatokról tartott szerdai előadására reagálva közölte az MTI-vel. "Sokszor hallhattuk már a Colleen Bell egyetemi előadásán elmondott amerikai véleményeket, azok semmi újdonságot nem tartalmaztak" - olvasható Szijjártó Péter nyilatkozatában.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel Magyarország nem az Egyesült Államok, hanem az Európai Unió tagállama, "a nagykövet által felvetett kérdéseket az Európai Unióval vitatjuk meg. Sőt, korábban már meg is vitattuk, és le is zártuk őket".
"Tudjuk, hogy az Amerikai Egyesült Államok szeretne minél több bevándorlót látni Európában, nyilván ezért fogalmazták meg most a véleményüket, ugyanakkor Magyarország az egyetlen olyan európai ország, amely meg tudta állítani a határainál a bevándorlók áradatát" - áll a nyilatkozatban. A nagykövet mások mellett kritizálta a kormány menekültpolitikáját, a paksi atomerőmű bővítését és a korrupciót.

A beszéd

Mint ismert, a Colleen Bell erős kritikával illette az Orbán-kormányt a Corvinus Egyetemen tartott szerdai beszédében. Az amerikai nagykövet előadásának témája az amerikai-magyar kapcsolatok jelenlegi állása volt. A képviseletvezető szerint a befektetőknek Magyarországon is átláthatóságra és megbízhatóságra van szükségük, de ezen a területen van itthon mit javítani. Szerinte a korrupció súlyos aggodalomra ad okot és aláássa még a nemzetbiztonságot is - idézi szavait a hvg.hu. A portál szerint az Alkotmánybíróságról azt mondta, elveszett a függetlensége és szerinte az állami támogatásokkal és közvetett módszerekkel a kormány a médiapiacon is beavatkozik.
Azt mondta, szeretné látni a paksi atomerőmű orosz bővítésével kapcsolatos titkos szerződéseket.

Megdicsérte viszont Magyarországot, mert kiállt Ukrajna mellett és méltatta a közös magyar-amerikai hadgyakorlatot is. Magyarország nehéz választás elé került, de szerinte a rasszizmus félelemkeltés és a gyűlölet semmire sem megoldás. "Magyarország ennél sokkal jobb!" - tette hozzá. Humánus migrációpolitikát kért az országtól. A székesfehérvári szoborügyről azt mondta, örül, hogy a háborús bűntett vádja alól nemrégiben rehabilitált egykori történész-politikus Hóman Bálintnak nem lesz ott szobra.

MTI