Elindultak Magyarországra a cseh rendőrök

válassz
2015-10-29 15:34
Elindult Magyarországra az az ötven cseh rendőr, aki a következő hetekben segíteni fog Magyarországnak a külső schengeni határ védelmében.

A cseh rendőrök gépjárműoszlopa csütörtök délután indult útnak a prágai rendőr-akadémia udvaráról. A rendőröket Milan Chovanec cseh belügyminiszter és Tomás Tuhy országos rendőrfőkapitány személyesen búcsúztatta. Mindketten sok sikert kívántak a rendőröknek feladatuk teljesítéséhez.

A rendőrfőkapitány szerint a magyarországi misszió iránti érdeklődés igen nagy volt, és az egész országból több mint négyszáz rendőr jelezte érdeklődését. Közülük választották ki azt az ötvenet, akik most Magyarországra indultak.
"Az egyik legfontosabb követelmény a nyelvi felkészültség - az angol nyelv ismerete - volt, és természetesen megvizsgáltuk a jelentkezők nemzetközi tapasztalatait is. Le kell azonban szögezni, hogy ezek a rendőrök ma lényegében az ismeretlenbe mentek, hiszen ilyen típusú bevetésben a cseh rendőrség még sosem vett részt " - mondta Tomás Tuhy újságíróknak. Tuhy megerősítette korábbi kijelentését, miszerint nem zárható ki, hogy amennyiben az együttműködés hasznos lesz, a cseh rendőrök magyarországi misszióját akár néhány hónappal is meghosszabbítják. Közlése szerint a misszió mintegy tízmillió koronájába kerül a cseh államnak.

A cseh rendőrök a prágai közlés szerint november elsejétől december 15-ig lesznek szolgálatban a magyar-szerb határon. A járőrözést magyar rendőrökkel és katonákkal közösen végzik majd, három kijelölt településen. Bár a járőrcsoportok parancsnoka a magyar rendőr lesz, a csehek jogköre ugyanolyan lesz, mint a magyar rendőröké.
David Schön, a cseh országos rendőr főkapitányság szóvivője az MTI-t úgy tájékoztatta, hogy a cseh rendőröket Szeged mellett vetik be, közel a horgosi határátkelőhöz.
"Legfontosabb feladatuk az lesz, hogy a kijelölt térségben felügyeljenek a rend betartására, illetve megelőzzék a bűncselekmények elkövetését" - mutatott rá a szóvivő.

MTI