Fogamzásgátlóval védekeznek a menekültek a sorozatos erőszak ellen

Molnár Brigitta
2015-11-01 11:46
Megerőszakolták és baseball ütővel verték őket, el kellett menekülniük a bűnszervezetek, a drogkartellek és az erőszakos rendőrök elől. Ez a történet azonban nem Szíriában játszódik, hanem Közép-Amerikában, ahonnan nagyon sok nő és gyermek menekül az Egyesült Államokba - írja a Foreign Policy.
2014-ben több mint 66 ezer olyan gyermek érkezett egyedül az Egyesült Államokba, akik Hondurasból, Guatemalából, El Salvadorból vagy Mexikó egyes részeiből menekültek el. Rajtuk kívül még több mint 66 ezer édesanya érkezett az USA-ba, akik általában a gyermekeiket is magukkal hozták. Az ENSZ szerdai jelentése azért készült, hogy bemutassa az útvonalat és a veszélyeket, amelyekkel szembe kellett nézniük a gyerekeknek és a nőknek. A jelentés részeként 140 nővel készítettek interjút, s mindegyikőjük arról számolt be, hogy olyan veszélyek elől menekültek el, amelyektől nem tudta őket megvédeni a helyi kormány és a rendőrség.


A nők Közép-Amerika északi részéből érkeztek, ahol a drogkereskedelem, a bandaháborúk és a gyenge kormányzás miatt veszélyben vannak minden nap: állandósult az erőszak és az elkövetők legnagyobb részét nem büntetik meg. Több területen a bűnszervezeteknek nagyobb hatalmuk van, mint a kormánynak, sőt néhol a hivatalnokok a bűnözőket segítik. A kialakult helyzetet súlyosbítja, hogy többször alkalmaznak erőszakot a nőkkel szemben, mint a férfiakkal. Ezért az elkeseredett nők gyermekeikkel észak felé indulnak, hogy az Egyesül Államokban keressenek menedéket.

Az ENSZ-jelentésből az derül ki, hogy az országok túlzottan a határaik védelmére koncentrálnak, és nem foglalkoznak azzal, hogy a menekültek biztonságban érezzék magukat. A jelentésben arra hívták fel a figyelmet, hogy jobban kéne figyelni a menekültek jogaira, hiszen sokan borzasztó körülmények elől menekülnek.

A nők az utazás alatt sincsenek biztonságban. Többen beszámoltak arról, hogy indulásuk előtt fogamzásgátlót szedtek, mert biztosak voltak abban, hogy út közben megerőszakolják őket. Ezen kívül többször bántalmazták a nőket - nagyon gyakran azok a férfiak, akiknek azért fizettek, hogy biztonságba vigyék őket.


Az ENSZ-jelentésben szereplő egyik nő, Norma azt mesélte, hogy a helyi bűnbanda tagjai sorozatosan megtámadták a családját. 2014-ben négyen elrabolták és megerőszakolták egy temetőben. A nő később egy másik városba költözött, azonban ott sem érezte magát biztonságban. Emiatt döntött úgy, hogy fizet egy embercsempésznek, hogy Mexikón keresztül eljusson az USA-ba.

Bár az USA határait szigorúan őrzik, egyre több nő és gyermek érkezik az országba. Közülük sokan tartanak attól, hogy visszaküldik őket a hazájukba. „A bandák nem bocsájtanak meg. Néha felkelek, és azt hiszem, hogy csak egy rémálom volt, de a fájdalom emlékeztet rá, hogy ez a valóság" - mondta Norma.
Foreign Policy