Negyven felett kaptunk észbe, hogy közelebb járunk a nyugdíjas éveinkhez, mint gondolnánk. Nem volt sok megtakarításunk, s azzal meg tisztában voltunk, hogy az államtól nem sok nyugdíjat remélhetünk. A kilencvenes, kétezres években fontosabb volt az, hogy nettóban magas legyen a fizetésünk, ehhez kerestük meg az alternatív adózási lehetőséget. Ebből számosat kínált ezekben az években a kormány, szinte ösztönözve voltunk, hogy ne a hagyományos bért vegyük fel. Aztán jött a rádöbbenés, hogy az élet elvitte a pénz jó részét, de valamiből élnünk kellene 60 év felett is. Ekkor előkotortuk a fiók mélyén heverő papírokat az önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseinkről, amelyeket még vagy tíz évvel korábban fizetett be az akkori munkaadónk. Ehhez próbálunk mostantól havi rendszerességgel 20-20 ezer forintot hozzátenni a feleségemmel. Így talán nem kell sokat visszavennünk az életszínvonalunkból a nyugdíjas éveink a...

A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2015/45 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!