Egy ismerősöm mesélte, hogy amikor a nyolcvanas évek végén az Irodalomtudományi Intézet indított egy kutatást, amelyben az összes 20. századi magyar prózai művet elemezték a benne megjelenő értékek alapján, az elemzők összevitatkoztak a Jó estét nyár, jó estét szerelem után. Volt, aki szerint Fejes Endre nem is nagyon burkoltan a szocializmust támadja, mert a proletárdiktatúrának hazudott rendszerben a munkások nem érzik, hogy az uralkodó osztály tagjai volnának, és volt, aki szerint csak egy lelki beteg ember történetét mesélik el, nem kell semmit mögéje látni, Fejesnek nincs semmi baja a rendszerrel. Ekkor áll elő az ismerősöm az ötlettel: hívják föl telefonon a szerzőt, s ő majd elmondja, ha nem is feltétlenül azt, hogy van-e valami baja a létező szocializmussal, de mégis gondolt-e arra, hogy a műve az igazságra vágyó olvasók körében ilyesféle értelmezést kaphat.

A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2015/45 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!