Egyedüli apaként üldögélt néhány éve a csendes óbudai játszótéren Péter, vigyázva az akkor másfél éves Lóri lépteit. A 37 esztendős informatikus a kisfiú egyéves korában „váltotta" fel otthon feleségét. Számukra ez így volt természetes. A jellemzően hajszolt, többgyerekes anyukák egy része mosolyogva nézte, mások kicsit talán irigykedve figyelték az apuka ténykedéseit. Lóri ma már kisiskolás, de nem kérdés, hogy szülei a fogadóórákra felváltva járnak, s apukája otthon is minden feladatból kiveszi a részét. „Evidenciának számított, hogy végig ott leszek a szülésnél, és mindenben igyekszem segíteni a gyermekünk megszületése után is" - ezt már a szociológus Dávid meséli a Figyelőnek, a kétéves Bogi édesapja. Mint mondja, eltökélt volt abban, hogy részt vállal a gyermeknevelésből, s a lehető legtöbb időt tölti gyermekével. Elmondása szerint azonban a munka és a családi élet összeegyeztetése számos nehézséget okozott számára. S amit mindketten hangsúlyoznak: nehezen élték, élik meg azokat a rögzült társadalmi képzeteket, amelyek szerint az apa nem tartozik szorosan a család érzelmi életéhez.

KETTŐS SZORÍTÁSBAN

Nincs ma könnyű helyzetben az az apa, aki szeretne kilépni a hagyományos „kenyérkereső" státusból. Miközben hosszú évtizedek óta halljuk, hogy a férfiak nem veszik ki a részüket a „második műszakból", vagyis kerülik a házimunkát és a gyermeknevelés nehéz terepét, addig a magukra modern családfőként tekintőket rossz társadalmi berögződések, sztereotípiák gátolhatják a kiteljesedésben. Pedig mint azt Somlai Péter szociológus lapunknak hangsúlyozta, az aktív apaszerepet vállalók többsége egyetért a női egyenjogúsággal, előnyben részesítik a mindkét szülő által végzett kereső- és házimunkát, illetve prioritásnak tekintik a gyermeknevelésben való részvételt.

További részletek a Figyelőben.