A Parlament nem vizsgálja a röszkei határon történteket

válassz
2015-11-11 13:35
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága szerdán nem vette tárgysorozatba azt az ellenzéki határozati javaslatot, amely a magyar rendőröknek a röszkei határnál migránsokkal szembeni fellépését vizsgálta volna.
Firtl Mátyás, a bizottság kereszténydemokrata alelnöke az ülés utáni sajtótájékoztatón azt mondta: a Vadai Ágnes, a DK politikusa és képviselőtársai által benyújtott indítványt egy igen és hat nem szavazattal elutasította a bizottság.
Vadai Ágnes, Gyurcsány Ferenc, Oláh Lajos és Varju László független képviselők "a röszkei határállomáson történt - nemzetközi közvéleményt is megbotránkoztató - rendőrségi attak körülményeiről és hatásáról szóló határozati javaslat" címen nyújtották be előterjesztésüket. A képviselők több kérdés tisztázására tettek javaslatot, köztük arra, hogy "milyen körülmények között indultak meg a menekültek a két országot elválasztó határzáron lévő kapun", továbbá mi indokolta "az aránytalan rendőrségi fellépést" a migránsokkal szemben szeptember 16-án.

A KDNP-s képviselő kiemelte: több felvételen is látni lehetett, hogy elfogadhatatlan eszközökkel léptek fel a magyar rendvédelmi szervek ellen, a magyar határt nem jogkövető módon próbálták meg átlépni. Nincs arra indok, hogy a magyar parlamentnek foglalkoznia kellene a röszkei határnál történtekkel - szögezte le Firtl Mátyás. A bizottság alelnöke kiemelte: a magyar hatóságok emberfeletti munkával akadályozták a Magyarországot elérő "áradatot".
Alapvető érdeknek nevezte, hogy a magyar határokon jelenleg uralkodó béke fennmaradjon, s hogy a magyar polgárok érdekében eddig elért eredményeket megtartsák, továbbá, hogy azokon a területeken, ahonnan a migráció, bevándorlási hullám elindul, ott az Európai Unióval közös megoldást találjanak.
MTI