Könnyebb lehet a középiskolásoknak

válassz
2015-11-24 15:07
Új kezdeményezés segíti a fiatalok pályaválasztását a középiskolákban.
- A legtöbb iskolában nyitottan és kíváncsian fogadták a kezdeményezésünket, több helyen pedig már sikerült is kidolgozni egy olyan rendszert, amiben a fiatalok az iskola falai között, de csak részben tanítási időszakban tudnak részt venni a programunkon - mondja Deák Andrea, az Élet Akadémia megálmodója. A csapata által kidolgozott képzés egyelőre hazánkban egyedülálló, célja a fiatalok saját útra segítése egy hat alkalmas pályaválasztási program keretében. - Eleinte tartottunk attól, hogy a gyerekek talán nehezebben oldódnak majd fel a saját iskolájuk falai között, de úgy tűnik, ez nem jelent gondot számukra. Sőt, biztonságban érzik magukat a megszokott környezetükben, nagyon gyorsan átállnak az interaktív, szabad légkörre és feloldódnak.

Az Élet Akadémiát egy évvel ezelőtt hozta létre Deák Andrea és több száz főből válogatott szakértő csapata. A képzés hat modulból áll, az önismeret, kommunikáció, pénzügyek, munka világa és egészséges életmód témanapok szervesen egymásra épülnek. A képzés célja, a fiatalok elvezetése saját, megalapozott döntésükhöz, meghagyva számukra az „aha-élményt", ugyanakkor segítve őket a számukra legtesthezállóbb és sikerrel vállalható szakma kiválasztásához.

-A képzés végére teljesen megváltozott a céljaimhoz való hozzáállásom, sokkal tudatosabb lettem a jövőmmel kapcsolatban. Az itt kapott eszközökkel tudatosabban tervezhetem a jövőmet. Tudom, hogy milyen iskolákat kell elvégeznem, hol érdemes gyakornokoskodnom, miért és mennyit kellene előtakarékoskodnom, hogy pár év múlva valóban meg tudjam valósítani a céljaimat - mondja a 17 éves Bálint.

Hasonlóan pozitív élményekről számol be a 16 éves Nóra is. - Az volt a jó, hogy itt iránymutatást kaptam, de senki sem akarta megmondani, hogy milyen szakmát válasszak. Szempontokat mutattak, ezekkel segítettek a saját döntésem felé. A végén azért természetesen konkrét javaslatot is mondtak a mentorok, hogy milyen hivatásban érdemes gondolkoznom, de addigra már számomra is tiszta volt az út.

-Általános vélemény a pedagógusi oldalról, hogy a hasonló komplex képzésre óriási szükség van, hiszen a mai fiatalok az információdömpingben valójában elbizonytalanodnak - folytatja Deák Andrea. - Ráadásul tanórai keretek között és elméleti tudás átadásával nyilvánvalóan csak kevéssé lehetséges a diákok felkészítése a szakmaválasztásra és munkaerőpiaci kihívásokra. Nagyon reméljük, hogy mind több középiskolában nyílnak majd kapuk a programunk előtt és segíthetjük a fiatalokat a valóban nekik való hivatás kiválasztásában.