A görög parlament szigorú költségvetést fogadott el

Csepi Lajos
2015-12-06 13:37
A görög parlament csekély többséggel jóváhagyta az 2016. évi költségvetést. A gazdasági recesszióval küzdő ország pénzügyi terve komoly kiadáscsökkentést és néhány adónem kulcsának emelését irányozza elő.
A költségvetési javaslatot csak nyolc fős többséggel, 153 „igen” és 145 „nem” szavazattal fogadták el. A költségvetés 5,7 milliárd euróval kevesebb közkiadást tartalmaz. A nyugdíjakat 1,8 milliárd euróval, a védelmi célú ráfordításokat 500 millió euróval csökkentik. Az adóbevételeknek több mint 2 milliárd euróval növekedniük kell. A megszorítások ellenére a költségvetés hiánya nagyobb, mint az idei évre tervezett összeg.

„Ez a költségvetés nehéz feladatot ró egy olyan kormányra, amely érvényt kíván szerezni a szociális igazság gondolatának” - mondta Alexis Cipras miniszterelnök a képviselőknek.

Cipras augusztus folyamán vonakodva ugyan, de beleegyezett egy sor gazdasági reformba annak érdekében, hogy Görögország megkaphassa az eurózóna 86 milliárd euró értékű adósságmentő csomagját. Ez öt év alatt már a harmadik ilyen program. Baloldali vezetésű kormányától azóta is azt követelik, hogy kézzel fogható támogatást nyújtson a legszegényebb társadalmi csoportoknak.

A szigorú feltételek elfogadása miatt Cipras elvesztette pártja parlamenti többségét. Előrehozott választásokat írt ki, és szeptemberben a szavazatok 35 százalékát elnyerve visszatért a hatalomba.


Az athéni parlament épülete (MTI fotó)

Az eurózónát képviselő Európai Központi Bank, illetve a Nemzetközi Valuta Alap megbízottai hétfőn újabb tárgyalásokra érkeznek Athénba. A tárgyalások napirendjén a nyugdíj-és az adórendszer, valamint a közigazgatás előkészítés alatt álló reformjai szerepelnek.

Az eurózóna képviselői kilátásba helyezték, hogy az új adósságmentő program megvalósulásának függvényében sor kerülhet egy hosszú távú adósság-könnyítésre is. Leszögezték azonban, hogy az adósságkönnyítés a visszafizetés megkezdésének vagy befejezésének halasztása útján történhet meg. A törlesztendő összeg csökkentésére – az úgynevezett „haircut”-ra - nem kerülhet sor.