Csúnya világot ígér Csepreghy a táskás embereknek

válassz
2015-12-11 16:13
A kormány eddig is, és ezután is mindent megtesz a gyanús ügyek kivizsgálásáért, és meghozza a szükséges intézkedéseket a korrupció visszaszorítása érdekében - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára az Európai Bizottság, a Miniszterelnökség és a Transparency International Magyarország közös szakmai rendezvényén pénteken Budapesten.

Az európai pénzügyi alapokkal kapcsolatos csalás elleni és korrupcióellenes intézkedésekről szóló szemináriumon tartott nyitó előadásában az államtitkár kiemelte, a magyar alaptörvény egyebek mellett úgy rendelkezik, hogy offshore hátterű cég költségvetési támogatást, így uniós forrást sem kaphat. Átalakították a fejlesztéspolitikai intézményrendszert, az új közbeszerzési törvény pedig átláthatóbb pályázati rendszert hozott létre, és szélesre tárta az eljárások kapuit a hazai kis- és középvállalkozások előtt - közölte.

Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója szerint komoly kockázatot jelent, hogy a kormány minél gyorsabban szeretné kihelyezni az európai uniós forrásokat. Felidézte, hogy a szervezet közelmúltban nyilvánosságra hozott jelentése szerint a forrásbőség növeli a korrupció kockázatát, illetve a korrupciót is. Az uniós projektek költségeit a források minél nagyobb mértékű felhasználása érdekében szándékosan felültervezik, az elszámolható költségeket nagyvonalúan állapítják meg, az ellenőrzés szabályait és gyakorlatát viszont lazítják - mondta.

MTI