Tőkeemelés készül az Eximbanknál

válassz
2015-12-12 11:23
A Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Eximbank Zrt.) tőkeemelése érdekében a költségvetésen belül 10,9 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a kormány - az erről szóló határozat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
A tőkeemelésre szánt összeget, mint a tulajdonosi jog gyakorlója, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kapja. A forrása pedig az idei állami költségvetés, közvetlen bevételei és kiadásai című fejezetében szereplő, lakástámogatások címnek ugyanekkora összeggel történő csökkentése.

Az átcsoportosításért a nemzetgazdasági miniszter, valamint a nemzeti fejlesztési miniszter felelős, azonnali határidővel.

A céginformáció adatai szerint az Eximbank 2012 óta a magyar állam tulajdonában áll. A tőkéje ez év januárjától 11 620 darab, egyenként 5 millió forintos törzsrészvényből áll. Ezek összesített értéke 58,1 milliárd forint.

Urbán Zoltán, az EXIM vezérigazgatója korábban elmondta, az Eximbank az első fél évben közel 20 százalékos növekedést ért el, június végéig 139 milliárd forint új hitelt folyósított a bank, az év végéig tervezett új kihelyezés 327 milliárd forint. Az év végére 774 milliárd forintos állománnyal számolnak. Az Exim refinanszírozási állománya a tervek szerint az idén átlépi az 500 milliárd forintot.
MTI