TV2 felvásárlás: az LMP feljelentést tesz

válassz
2015-12-16 12:32
Feljelentést tesz az LMP ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt azon sajtóhírek alapján, amelyek szerint az Eximbank 6,72 milliárd forintos hitelt nyújtott Andrew G. Vajna kormánybiztos cégének a TV2-csoport felvásárlásához.
Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a bank céljai közé nem fér be, hogy egy "kormányközeli offshore-lovagot kitömjenek hitelekkel".
Offshore-lovagoknak sem az államigazgatásban, sem a közpénzek környékén nincs helyük - szögezte le a frakcióvezető, megjegyezve: az ügylethez saját forrásként felhasznált 2,5 milliárd forint is "vélhetően a magyar adófizetők pénzéből van", szerinte ugyanis Vajna a szerencsejáték-biznisszel egy 3 milliárd forintos ajándékot kapott "az országot kormányzó barátaitól" - fogalmazott.
Közölte azt is: nem ismerik el, hogy a nem klasszikus kereskedelmi tevékenységet végző állami bankok ügyleteire banktitok vonatkozzon.

A politikus kifogásolta, hogy képviselőtársának, Schmuck Erzsébetnek a külgazdasági és külügyminiszterhez címzett írásbeli kérdésére azzal kapcsolatban, "meddig lesz még az Eximbank a kormányfő közeli oligarchák kifizetőhelye", a tárca december 14-én úgy felelt: az Eximbank nem adott államilag támogatott hitelt, vagyis közpénz felhasználására az ügyletben nem került sor. A válaszban az is szerepelt - folytatta Schiffer András -, hogy az Országgyűlés korábban úgy egészítette ki a pénzintézet portfólióját, hogy a bank a belföldi székhelyű gazdálkodó szervezet nemzetközi versenyképességét javító beruházásához, forgóeszköz igényeihez is forrást biztosíthat.
Schiffer András megjegyezte: Vajna cégbirodalmának nemzetközi versenyképességét legfeljebb a Kajmán-szigeteken bejegyzett offshore-cégek küzdelmében lehet erősíteni. Az sem világos számára, hogy milyen exporttevékenységet folytathat a kormánybiztos cége - fűzte hozzá.
MTI