- Hogyan alakult a fesztivál idei mérlege?
- Pontos adatokat még korai lenne mondani, mert teljes egészében csak novemberre fut be az összes elszámolás és számla, ám az elmúlt 23 év tapasztalatai alapján már néhány milliós pontossággal meg lehet becsülni a számokat: a tavalyi rekordnyereséghez közelítő, több mint 100 milliós eredményre számítok. Persze vannak még apró bizonytalanságok: vállaltuk például a sziget körüli futópálya felújítását, amelyre még érvényes ajánlatot sem kaptunk, de egy 4,7 milliárdos költségvetésű rendezvényhez képest ezek kis tételek.

- Mennyivel kalkuláltak erede-tileg?
- A tavalyi 3,65 milliárdot követően az eredeti tervekben 4,4 milliárd forintos volt a költségvetés, de a fellépti díjak elképesztően megnőttek. Így végül közel 700 millióval többet költöttünk csak a zenekarokra az erre tervezett 400-zal szemben. Igaz viszont, hogy a látogatószám alakulása a mi várakozásainkat is felülmúlta, hiszen 441 ezren jöttek összesen: a Robbie Williams-koncert, illetve a pénteki és szombati nap telt házzal, 90 ezer fővel ment. Jobb lenne persze, ha a látogatók száma egyenletesebben oszlana el, hiszen a költségek nem sokkal alacsonyabbak akkor sem, ha csak 60 ezer ember érkezik egy kevéssé erős napon. Ezen jövőre javítanunk kell.

- Nyereségmutatókban az idei rekord mit jelent?
- Becsléseim szerint a Sziget 120-130 milliós nyereséget hozott, de a többi fesztivállal, így a Balaton Sounddal és a VOLT-tal együtt az év egészére 200 millió forint feletti adózott nyereséggel számolunk.

- Az előző esztendőkben nem ment ilyen jól a szekér, igaz?
- 2013 volt a mélypont üzletileg, de akkor rengeteg olyan fejlesztést végeztünk, amely tavaly, illetve ebben évben ért be, ennek is köszönhető az újabb látogatószám-növekedés.

- Vissza tudja az idén fizetni a rosszabb években felvett magánkölcsönt Lakatos Péternek, a Videoton egyik vezetőjének?
- Egy részét mindenképpen törleszteni tudom, így a fent említett nyereség rám eső részének már megvan a helye.

- Az egyéb bevételek tekintetében hogyan vizsgázott az idei Sziget?
- A szponzorbevételek mintegy 550 millió forintot tettek ki, amely a teljes költségvetés 12 százaléka. Ez jó aránynak számít Európában, nálunk pedig összegszerűségében kiemelkedő. Szerencsére az idén már tudtunk világmárkák központi vagy európai főhadiszállásaival is tárgyalni. A hazai leánycégek vezetői sokszor gondban vannak, hiszen a rengeteg külföldi látogató elérése az ő marketingterveikben és büdzséjükben nem szerepel, így azt kérdezik tőlünk: miért kellene nekik pár napra itt tartózkodó külföldiek figyelméért szponzorálni a fesztivált? Ilyenkor persze próbáljuk elmagyarázni, hogy a legtöbb magyar fiatalt is a Szigeten lehet elérni. Szerencsére kezdenek újra ráérezni a hazai marketingesek is a rendezvényben rejlő lehetőségekre.

- És a vendéglátás bevétele hogyan alakult?
- Ha sok a vendég, akkor persze magasak ezek az összegek is: 400 millió forint körül van a nálunk maradó rész a látogatók vendéglátóegységekben elköltött pénzéből.

- Éveken át panaszkodtak az ételt és italt árusító partnerek, hogy nagyon magas áron kapják a Sziget nagykereskedőcégétől az árut, kevesellték a haszonkulcsot. Megnyugodtak a kedélyek az idén?
- Valószínűleg a kereskedők mindig elégedetlenek lesznek, mert azt látják, hogy egy állandó egységben ekkora forgalommal nagyobb hasznot realizálnak, de ez elsősorban azért van, mert magasak a költségei a kitelepülő vendéglátásnak. Nagy személyzet kell és látványos építmények, miközben egy hetük van rá, hogy mindez megtérüljön. Sőt még az eladási áraikat is maximáljuk. Persze ha rosszul járnának, nem állnának sorban a helyekért. Mindenesetre tavaly már megváltoztattuk a korábbi rendszert: nagykeráraink most már nem magasabbak, mint amennyiért máshol kapnák az árut a vendéglátósok, a helypénzt már nem a nagyker árain keresztül fizetik a kereskedők. A készpénzmentes fizetés bevezetésével megteremtődött a technikai lehetőség, hogy a forgalom arányában, csak a befolyó bevételekből kérjünk jutalékot. A központi áruellátó rendszert viszont nem változtattuk meg, hiszen több nagy márkával kizárólagosságot kötünk a Sziget idejére, és elsősorban ezzel a szisztémával biztosítható, hogy a kereskedők kintről ne hozzanak be más, ellenőrizetlen minőségű vagy konkurens termékeket.

- Mekkora volt a külföldiek aránya az idén?
- Az összes látogató mintegy 50 százaléka jött a határokon túlról, 95 országból. A sort a hollandok vezetik, majd a britek, a franciák, a németek és az olaszok jönnek. Az első tíz között érdekes módon az ausztrálok is jelen vannak, több mint ezer jegyet adtunk el nekik.

- Mi a külföldi stratégia lényege?
- Őszintén megmondom, eleinte nagyon elrontottuk a marketinget Nyugat-Európában. Még német márka volt, amikor azt hirdettük, a Szigeten csak egy márka egy sör. Azt gondoltuk, hogy az olcsóság a nagy előnyünk. Ezzel sok látogatót megszólítottunk ugyan, de évekig nem olyan összetételű közönség érkezett, mint amit a rendezvény nívója megkövetelt volna. Az angolokkal is hasonló volt a problémánk. Ott azért nem is hirdettünk sokáig, mert az angol újságírók, akiket meghívtunk ide, óva intettek saját nemzetük sárga földig berúgó, itt legénybúcsúzó fiataljaitól. Ráadásul náluk nagyon erős a fesztiválpiac, az ottani zenei rendezvények fellépőivel mi nem is tudtunk igazán versenyezni.

- Mégis külföldről másodikként legtöbben Nagy-Britanniából jöttek a Szigetre. Változott a stratégia?
- Az új marketingirányokkal, amelyekben már a sokszínűséget és a rendezvény egyediségét hangsúlyozzuk, megtaláltuk az igényesebb, erre nyitott közönséget, ezért az utóbbi években már Angliából is sokan jönnek, de pont azok, akik nem nevezhetők tipikus angol fesztiválközönségnek.

- Hányadik most a Sziget a képzelt európai fesztiválrangsorban? Hová szeretnének eljutni?
- Messzebbről kezdeném. Háromféle zenei rendezvénytípus van: a tematikus, egy-egy műfajt képviselő, jazz-, elektro-, rock- stb. fesztiválok. Itt előre tudja a közönség, kb. mire számíthat. Ezek az összes nagy rendezvénynek körülbelül 20 százalékát adják. Vannak az általános fesztiválok, amelyeken rengeteg a fellépő, a legkülönfélébb műfajokban. Ezek adják a további 79 százalékot, de ide akkor vesz jegyet a látogató, ha elégedett az aktuális programkínálattal.

- És a maradék egy százalék?
- Ezek az igazán ismert és legnagyobb presztízsű rendezvények, amelyekre jellemzően az előtt elkelnek a jegyek, hogy meghirdetnék a programot. Ezeknél a fia-talok úgy érzik, hogy „egyszer az életben el kell oda jutnom, mert azt az élményt csak ott kaphatom meg". Itt maga a fesztivál márkája erős. Úgy lehetne mondani, hogy ezek a legendás rendezvények, de ez nem biztos, hogy jó szó rá. A mi célunk, hogy ilyenek legyünk, erős egyedi arculatú és kínálatú márkát építsünk, és azt gondolom, jó úton járunk e felé.

- Miből gondolja?
- Az idén már a hetijegyek 40 százalékát úgy adtuk el, hogy a programból még semmit nem hirdettünk meg, és közel további 40 százalék még az előtt elkelt, hogy véglegesedett volna a program. Azt hiszem, ez eléggé meggyőző, nem?

- Visszatérve a húzónevekre. Meddig folytatódhat ez az őrült licit a sztárokért?
- Az elmúlt évtizedben megötszöröződött a fesztiválok száma, így az előadók menedzserei licitáltatják a rendezvényszervezőket, az idén újabb 30-40 százalékkal nőttek a fellépti díjak. Ráadásul az augusztus eleji időzítésünk sem a legjobb, mert Európában ekkor éppen nincs nagy fesztivál, így nehéz idecsábítani a jó neveket. Akad, akinek 1,5 millió dollárt kínáltunk, mégis lepattantunk, mert négy nappal korábban kellett volna Európába jönniük a tervezettnél.

- Jövőre változik az időzítés?
- Igen, megint szerdától szerdáig, augusztus 10-től 17-ig tart majd a Sziget, mint a kezdetekkor. Ezzel pár nappal közelebb kerülünk az augusztus második felében újra felpörgő európai szezonhoz, így talán kicsit könnyebben csábíthatunk ide nagy neveket. Túl nagy mozgásterünk viszont nincs, mert igazodnunk kell a jövőre közvetlenül előttünk lévő Forma-1-hez és augusztus 20-ához.

- Miért?
- Mert egyszerűen ennyi látogatót nem tud fogadni a főváros, meg kell várnunk, hogy a Forma-1-es szurkolók levonuljanak a vasárnapi futam után. A szerdán kezdődő Szigetre érkezők pedig már egy-két nappal korábban kezdik megtölteni Budapestet. Az augusztus 20-i időszakba pedig azért nem csúszhatunk bele, mert olyankor a színpad- és az infrastrukturális háttértechnika megoldhatatlan, hiszen országszerte ünnepi rendezvények vannak. Persze már így is rengeteg mindent kell sajnos külföldről hoznunk, ami meg a költségeket srófolja.

- Hogy látja a Sziget magyar turizmusban betöltött szerepét?
- Szerénytelenség nélkül azt gondolom, hogy mi is sokat tettünk Budapest utóbbi években felfutó népszerűségéért, persze a romkocsmákkal és más jó kezdeményezésekkel együtt, de ma már kölcsönösen erősítjük egymást, mert nekünk is jót tesz, ha menő dolog a magyar fővárosba jönni. Ma már szerencsére a városvezetés és a politika is belátja ezt, s támogat bennünket tettekben és anyagilag is. Persze a mi költségvetésünknek csak 1,3 százaléka a központi dotáció, miközben a nálunk sokkal kisebb turisztikai vonzerejű fesztiváloknál jellemzően 50 százalék feletti a közpénz aránya. Ezt én egészségtelennek tartom, de nem azért, mert nekünk kellene több, hanem mert így nem érvényesülnek a piaci verseny szabályai.

- Visszatérve a nagy tervekre: jövőre mik a célok?
- Terveink szerint 5-5,2 milliárd forint lesz a költségvetés, és cél, hogy az említett felső egy százalékba egyértelműen bekerüljünk. Világszerte összesen körülbelül 10 ilyen fesztivál van, amelyből 5-6 európai. Ezek a rendezvények nem attól igazán nagyok, hogy többet tudnak fizetni a sztároknak, hanem oda a fellépők is el akarnak menni. Ha az árversenyben kell helytállnunk, mi előbb-utóbb alulmaradunk a fizetőképesebb piacokkal szemben. Persze nem lesz olcsóbb a fellépti díj 2016-ra sem, így 20 százalékkal többet, 2,7 milliárd forintot szánunk erre a büdzséből, vagy-is az összköltségvetés legalább fele a zenei programokra megy továbbra is. De a látogatóink körében végzett felméréseink szerint mostanra már legalább ilyen fontosak nekik a különleges értékeink, mint például a kulturális sokszínűségünk, a másság elfogadása, a látványvilág, a szolgáltatások jó színvonala, illetve amit a külföldi marketingben egyre inkább kihangsúlyozunk: az Island of Freedom feeling.

- Miben változik a külföldi pro-móció?
- Még inkább a csak a Szigeten megtalálható egyedi hangulatot és élményt hangsúlyozzuk, nem a fellépőket. Apró trükk, hogy egy ideje már Hungary helyett Budapest van a plakátokon, mert az jobban csengő név manapság, az ismert okok miatt.

- Évekig szó volt a külföldi terjeszkedésről is. Ebből nem lett semmi?
- Rengeteg próbálkozásunk volt. Erdélyben és Ausztriában nem voltak igazán sikeresek a rendezvények, főként nem anyagilag. Horvátországot évekig nézegettük, vagy a helyszínnel, vagy a helyi partnerrel akadtak gondjaink, így az elmúlt három évben ott tapasztalható boomról egyszerűen lecsúsztunk. Két éve Törökországban a Coca-Colának segítettünk egy nagy rendezvény megszervezésében, de ott a politika szólt közbe: hiába volt sikeres az esemény, a szigorodó feltételek miatt végül a multi visszalépett a folytatástól. Az utolsó ígéretes próbálkozásunk tavalyelőtt Kijevben volt, de a 2014 tavaszán indult tüntetések, majd a háború kitörése miatt lemondtunk a terveinkről. Pedig ott is egy szigeten lett volna a rendezvény, ráadásul egy több mint 40 milliós országról van szó, amely még fesztiválszempontból szűz terep.

- E szerint nem lesz terjeszkedés?
- Több megkeresést kapunk külföldről, hogy bérmunkában segítsünk kitalálni és megvalósítani egy-egy nagy rendezvényt, de egyelőre csak tárgyalásoknál tartunk. A hazai piac meg már most is túltelített. Lehet, hogy még kisebb események valahol életképesek lennének, de nekünk az idei működési költségünk 780 millió forint lesz, így több százmilliós büdzsé a belépési küszöbünk, ahol már érdemes egy rendezvényre időt és energiát elvonnunk az egyébként is eléggé leterhelt kollégák kapacitásaiból. Persze tudjuk, hogy a külföldi, tanácsadói jellegű megkeresések maximum csak egy-két évre szólnak, amíg beindítjuk a dolgokat. Saját kockázatra viszont nem szeretnénk belevágni új rendezvényekbe, legalábbis rövid távon.

Az interjú megjelent 2015-ben, a Figyelő 39. számában.