Kétkerekűt kölcsönbe

MOTO24.HU
Érsek M. Zoltán
2016-01-21 07:05
frissítve: 2016-01-20 11:15
Két év alatt hazai piacvezető lett és a regionális dobogóra is fellépett egy túramotorok bérbeadásával foglalkozó feltörekvő cég. Pár hete a Travel Channel tévéadó is felfigyelt rájuk.
Csupor Erik menedzserként az elmúlt két évtizedben két induló vállalkozást is a piacvezető szerepig juttatott (Hoppenstedt Bonnier, Vatera). Három évvel ezelőtt tette fel magának a klasszikus kérdést: miért ne próbálna végre egy saját tulajdonú céget is sikerre vinni? „Negyvenöt éves voltam, amikor 2013-ban megváltam a négyfős startupból 220 fősre duzzadt, már egy multinacionális vállalat részévé vált Allegro Group country manageri posztjától. Olyan üzletbe szerettem volna belevágni, amelyben – egyfajta hobbitevékenységként – jól érzem magam, amelyből meg lehet élni, és a kiemelkedő növekedési potenciál is adott” – meséli. Nyolcadikos korától, amikor első motorbiciklijét megkapta, folyamatosan hódolt a motorozás szenvedélyének, külföldön pedig időnként bérelt motorral rótta az utakat. Az ötlet is innen származott: két alapító társával maga is belevágott az idehaza még gyerekcipőben járó szolgálta...

A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2016/3 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!