Londonban is mindenki magyar

Cseke Hajnalka
2016-01-22 08:30
SZIGORODIK A BRIT SZOCIÁLIS RENDSZER Magyar fül számára elképesztő összeget kaphat egy család, ha kiköltözik Angliába, ám a megélhetés is drága. Londonban élő magyarokat kérdeztünk arról, érinti-e őket a brit jóléti rendszer átalakítása.

Programozóként került Londonba Zoltán még 2013-ban, menyasszonyával úgy költözött ki, hogy mindkettejüknek már csak a munkaszerződés aláírása volt hátra. Budapestről intéztek mindent, a Skype-on keresztül zajlott az állásinterjú. Azóta mindketten munkahelyet váltottak, elégedettek állásukkal, s nem tervezik, hogy hazatérnek. Zoltán szerint a szociális ellátások igénylésénél nem mindegy, hogy milyen körülmények közöttél egy család. Munkanélküliek-e a szülők vagy csak az egyik, s az is számít, hogy hol laknak. Lényeges, hogy milyen támogatásról van szó, családi pótlékról, lakhatási támogatásról, államilag támogatott lakáshitelről, adójóváírásról. Ezek eljárásmódja különbözik, még a szerint is, hogy állami vagy az önkormányzati támogatást igényel valaki.

CSALÁDBARÁT ORSZÁG
Nem lehet kijelenteni azt, hogy a brit jóléti rendszer igen bőkezű, de azt sem, hogy nem az - hangsúlyozta a Figyelőnek. Ha egy család átszámítva havi 800 ezer forintnyi támogatást kap, az otthonról nézve nagyon sok. De mindjárt más a kép, ha azt nézzük, hogy egy londoni egyszobás lakás bérleti díja a belvárostól még nem túl távoli 2-es zónában 450 ezer forint. A rezsivel együtt durván 550 ezer. Így mennyire tűnik ez soknak? - kérdezte.

A tömegközlekedési eszközök igénybevételéhez a havi bérlet 60 ezer forint, de ha már az 5-ös zónában lakik valaki, vagyis a peremkerületek valamelyikében, akkor több mint 90 ezer. „Nem ragadhatjuk ki a dolgokat a kontextusukból. Nem szabad önmagában csak azt nézni, hogy valaki több százezer forint támogatást kap, ha a lakásbérlet és a közösségi közlekedés önmagában 640 ezer forint" - húzta alá.

További részletek a Figyelő legfrissebb számában!