Nyolc országban van influenzajárvány.

válassz
2016-01-23 15:20
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) jelentése szerint nyolc országban van már kiterjedt influenzajárvány - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szombaton az MTI-vel.
Mint felidézték: Magyarországon az Országos Epidemiológiai Központ legutóbbi összegzése szerint alacsony az influenza aktivitása. Az év második hetében 8 450 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

Ugyanakkor az ECDC és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentésében azt állapította meg, hogy fokozódik az influenza aktivitása Európában. Az ECDC-nek nyolc ország - Norvégia, Svédország, Finnország, Írország, Hollandia, Portugália, Görögország, valamint a szomszédos Szlovénia - számolt be földrajzilag kiterjedt influenza járványról.

Az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek légúti mintáiból döntően az Influenza A(H1N1) vírust mutatták ki. Ez a típus inkább a fiatalabbakra, egyébként egészséges felnőttekre veszélyesebb. A szintén megfigyelt A(H3N2) altípusú influenzavírus jellemzően az időseknél okoz súlyos szövődményeket - írta az ÁNTSZ.

A WHO jelentése kiemeli, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 2015/16-os szezonra kifejlesztett influenza elleni oltóanyagban található vírustörzsek antigénszerkezete hasonló a kontinensen eddig kimutatott influenza vírusokhoz. Ennek nyomán az influenza elleni védőoltás hatékony védelmet nyújthat a kellemetlen tüneteket okozó, súlyos, vagy akár halálos szövődményekkel járó betegség ellen - emelte ki közleményében az ÁNTSZ, amely szerint a védőoltást még mindig érdemes beadatni.

Az ECDC és a WHO heti influenzajelentése az egyes országokban működő figyelőszolgálatok adatait összesíti. A figyelőszolgálatok adatai általában háziorvosok jelentésein alapulnak, akiknek az ellátási körzete a népesség legalább 1-5 százalékát lefedi. Az orvosok az influenzaszerű tünetekkel, vagy akut légúti fertőzéssel hozzájuk forduló betegek számáról szolgáltatnak információt a nemzeti központoknak. Ezeket az adatokat összesítik az Európai Figyelőszolgálati Rendszerben. Ezen felül a tagországok az intenzitásról, a földrajzi kiterjedésről, az emelkedő vagy csökkenő tendenciájú aktivitásról is jelentést adnak - olvasható az ÁNTSZ közleményében.
MTI