A menekülthullám aligha fog csillapodni

válassz
2016-01-30 09:10
Nem várható a Törökországból érkező menekülthullám jelentős csillapodása, és már az is nagy eredmény lenne, ha sikerülne a jelenlegi szinten stabilizálni a Görögországba átkelő menekültek számát - mondta a Frontex uniós határőrizeti ügynökség vezetője a Der Spiegelnek.
Fabrice Leggeri ügyvezető igazgató a német hírmagazin szombati keltezésű, digitális formátumban péntek este kiadott számában közölt interjúban elégtelennek nevezte a menekülthullám feltartóztatására tett török erőfeszítéseket, és azt mondta, hogy az EU nagyobb elkötelezettséget várhat el a török féltől a határőrizetben az igényelt messzemenő engedményekért, köztük a vízumliberalizációért cserébe.

A török hatóságoknak kötelességük lenne felszámolni az embercsempészek szervezett bűnözői hálózatait, és meg kellene akadályozniuk, hogy a menekültek tengerre szállva kockáztassák az életüket. Az pedig a legkevesebb, hogy tájékoztatassanak arról, hogy mikor, hol és mennyi menekült érkezésével kell számolni - mondta a Frontex vezetője.

A menekültek számának jelenlegi csökkenése a téli időjárás hatásának tűnik, és majd csak néhány hét múlva lehet megállapítani, hogy eredményes-e a Törökországgal kezdett együttműködés. Nagy reményeket azonban nem érdemes fűzni ehhez, mert "amíg folytatódik a vérengzés Szíriában, jönni fognak a menekültek" - tette hozzá Fabrice Leggeri.

Úgy vélte, az érkezők számának stabilizálása a jelenlegi, napi 2-3 ezres szinten is nagy eredmény lenne. Ez azt jelentené, hogy az idén egymillióan kelnek át Törökországból - mondta.
Hangsúlyozta, hogy feltétlenül meg kell valósítani az Európai Bizottság tervét a Frontex továbbfejlesztéséről, mert az ügynökség nem tudja kellőképpen támogatni a tagállami hatóságokat, és "ha most nem védjük meg a külső határokat, akkor kudarcot vall Schengen".

Azokkal az elképzelésekkel kapcsolatban, hogy Görögországot ki kellene zárni a belső határellenőrzés nélküli övezetből, Fabrice Leggeri kiemelte, hogy a Frontexnek továbbra is a görög-török uniós külső határ biztosítása a legfontosabb, az ügynökség munkatársainak tevékenysége a macedón-görög határon pedig nem a határ lezárását, hanem a menedékkérők regisztrációját szolgálja.
MTI