Kiszámoltuk: ennyibe kerül a MÁV-os vezetői fizetésemelés

válassz
2016-02-04 07:00
A Figyelő számításai szerint 710 millió forintba kerülhet a MÁV-nál a vezetők béremelése, amely jelentősen hozzájárult a dolgozók elégedetlenségéhez.

Szűkszavúvá vált az államvasutak máskor készséges sajtóosztálya, amikor lapunk a csoport vezetőinek fizetésemelésére kérdezett rá. Érdemi információ hiányában a Figyelő megpróbálta kiszámítani, mekkora terhet jelent a MÁV-csoport számára a vezetői bérek emelése.

Nos, e szerint éves szinten mintegy bruttó 710 millió forintról lehet szó, amelytől a valós költség persze lefelé és felfelé is eltérhet (a számítási módszert a Figyelő eheti, idei 5. lapszámában olvashatja el). Ez ugyan nem elhanyagolható összeg, de a vasút működési tételeihez - például a tavalyi közel 230 milliárdos állami támogatáshoz - képest nem is igazán nagy szám.

Sztrájkra készülnek

A vezetők fizetésemelése mégis igen erős visszhangot keltett a 38 ezer MÁV-alkalmazott körében. A menedzsment ugyanis nem hivatalosan mindössze 0,5 százalékos ajánlattal rukkolt elő, és még ez sem vonatkozik az összes munkakörre.

Ez együtt sok a jóból, az érdekképviseletek ezért egyre közelebb kerülnek a sztrájk meghirdetéséhez. Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke lapunknak azt mondta, hogy leghamarabb február végén, március elején lehet törvényesen munkabeszüntetést tartani.

A korábbi évek alapján mindenesetre meglepő lenne, ha nem születne megállapodás. Tavaly márciusban például a kormány plusz 5 milliárdot adott a 3,4 százalékos fizetésemelésre. Most a szakszervezetek 5 százalékos általános és egyes csoportoknak járó további 2,7 százalékos bérfejlesztést követelnek.

További részletek a Figyelő legfrissebb számában!